Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország határidőre szállítja le Indiának a rakétás fregattokat

Szöveg: Háború Művészete |  2009. július 1. 9:55

Hivatalos bejelentés szerint Oroszország tartani tudja az előzetes ütemtervet, így 2012-re le tudja szállítani Indiának a három Project 11356 Krivak IV-osztályú rakétás fregattot.

A jantari hajógyárban épülő hajók megvásárlásáról 2006 júliusában állapodott meg a két fél, a szerződés összértéke 1.6 milliárd dollár. Az első fregattot várhatóan még idén vízre bocsátják, a másodikat a tervek szerint 2010 tavaszán, míg az utolsó példányt valamikor 2010 és 2012 között.

Tavaly októberben látogatta meg a jantari hajógyárat egy indiai delegátus, akik elégedetten nyugtázták az ott látottakat: a fregattok építési munkálatainak üteme és minősége egyaránt megfelelő volt a vásárló fél számára. India ugyanakkor már 2004-ben is vásárolt három hasonló egységet (INS Talwar, INS Trishul, INS Tabar), melyek azóta már szolgálatban állnak a flotta kötelékében.

Az új fregattok 8 darab BrahMos szuperszonikus hajó elleni cirkáló rakétával lesznek felszerelve, nem pedig a Club-N/3M54TE rakétarendszerrel, melyek a korábbi fregattokon kaptak helyet. A korszerű Krivak-osztályú fregattok vízkiszorítása 4000 tonna, alapvetően felszíni és felszín alatti célok ellen vethetőek be, de számos egyéb tengerészeti feladat ellátására is alkalmasak.

Címkékjograkéta