„A sportban vannak szabályok, a küzdelemben nincsenek”

Ősi szamurájcsaládból származom. 2-3 éves voltam, amikor bokutóval (fakarddal) gyakoroltam. Nem iskolában tanultam, hivatalosan, hanem a nagybátyámtól, aki a haditengerészetnél szolgált, és 3. danos judoka volt. Katonai technikákra oktatott engem. A másik nagybátyám a jukendo, azaz a puskával történő szuronyvívás művészetét űzte mesterien, amelyre engem is oktatott.

Volt esetleg dojo, ahol edzettek, vagy kint a természetben gyakoroltak?

Tudvalevő, hogy sok bambusz van Japánban, így ezt kihasználva kimentünk az erdőbe, és ott gyakoroltunk a bambuszokon.

A világ több táján is tart edzéseket, szemináriumokat. Hol, és kik számára adódik lehetőség a Hiko Ryu elsajátítására?

Edzéseket tartok Japánban, Magyarországon, Kuvaitban, Mianmarban és az Egyesült Államokban. Különböző bűnüldözési szerveket segítettünk Koga nagymesterrel. Tanítottam már SWAT-oskat, testőröket, akik minisztereket védenek, illetve oktattam az amerikai zöldsapkásokat is szeminárium jelleggel.

Milyen sűrűn tart ilyen szemináriumokat?

Budapesten és Tokióban élek. Japánban él a feleségem, valamint öt gyermekem is, akik már mind negyven év fölöttiek. A Hiko Ryu csak rólam szól. A japánok mások, ők nem értik az én életemet. Ezért vagyok itt.

Milyen polgári foglalkozással foglalkozott élete során a tanítás mellett?

Kereskedelemmel foglalkoztam, üzletember voltam, amelyből könnyedén tudtam finanszírozni az utazások költségeit is, és taníthattam a munkám mellett.

Miért pont Hiko Ryu?

Egészen röviden: a Hiko hegyről kapta a nevét az irányzat, a szülőföldemet jelenti számomra ez a név.

Hogyan telik egy napja?

Amikor otthon vagyok Japánban, 2.30-kor kelek, megeszem egy banánt, megiszom egy kávét és egy pohár vizet, majd sétálok húsz kilométert a parkban, a testemen nyolc kilogramm plusz súllyal,  – végtagonként kettővel. Majd elkezdek gyakorolni a parkban, ütéseket különböző testfelületekkel, amelyekből megcsinálok körülbelül négyezret, valamint ezer fejelést. Ez egy mindennapi edzés számomra.

Ön Afganisztánban harcolt, amely során nem mindennapi tapasztalatokra tett szert…

Igen, hat évet töltöttem kint. 44 éves voltam, amikor kimentem. Akkor úgy gondoltam, hogy 50 éves koromban úgyis meghalok majd. Nagyon sok helyen volt ekkor háború: Nicaraguába is hívtak, de oda nem akartam menni. Találkoztam menekültekkel Afganisztánban, ekkor gondoltam azt, hogy nekem itt kell lennem. Ahmad Shah Maszúd nagyon híres ember volt, a későbbiekben védelmi miniszter is lett Afganisztánban. Önvédelmi technikákra tanítottam őt, majd kapott tőlem egy tiszteletbeli 5. dant is, de sajnos meghalt egy kamerába rejtett bomba miatt. Az akkori elnök is a barátom volt, sajnos ő is életét vesztette Afganisztánban, sok más barátommal együtt. Ötvenkét barátom halt meg taposóakna által. A háború itt van bent néha. Néha, nem mindig.

Úgy hallottuk, a Rambo 3-hoz is mintával szolgált az életútja. Igaz ez?

Nem voltam kapcsolatban a rendezővel vagy a gyártó céggel a film kidolgozása, megvalósítása során, én csak az inspirációt jelentettem hozzá. A történet egy fikció. A filmcég felhívott Tokióban, hogy találkozzunk, de Sylvester Stallone nem akart találkozni velem, így soha nem is találkoztunk. A Pentagonba próbáltak elhívni háromszor, hogy tanítsam, miként lehet a szovjetek ellen küzdeni az afgánoknál. Ott mondták, hogy most forgatnak erről egy filmet. Szoros, közvetlen kötelék nincs a film és az én életem között.

Hogyan tudhatnánk meg még többet a Hiko Ryuról?

Írtam egy könyvet, amelyben életem teljes története benne van. Ahhoz, hogy megértsd a Hiko Ryut és engem, ahhoz elengedhetetlen, hogy elolvasd a könyvet. Vannak DVD-im is, amelyekben bemutatjuk a főbb technikákat.

(KüzdőSportrék című sorozatunk többi részét ide kattintva olvashatják el!)

Fotó: Pró Krisztina