Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország és Szerbia számára is a béke a legfontosabb

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala |  2023. január 20. 16:28

Magyarország és Szerbia számára is a béke a legfontosabb, és Magyarország az ukrajnai háború kezdete óta konzisztensen a tűzszünetre, a béke elérésére hívta fel a figyelmet, Belgrád pedig egyetért abban, hogy a régió kisebb, illetve közepes államai számára a háború csak rosszat hozhat, ezért mihamarabbi befejezése mindkét országnak az érdeke - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter január 20-án, pénteken, Belgrádban.

Szalay_átvett (2)

A tárcavezető szerb hivatali kollégájával találkozott, akivel a két minisztérium, illetve Szerbia és Magyarország közötti együttműködési lehetőségekről is tárgyaltak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy a két ország történelmében először fordul elő, hogy mind keleten, mind pedig délen megváltozott a biztonsági környezet, és ilyen körülmények között kell döntéseket hozni. Mint mondta, Szerbia a nyugat-balkáni régió vezető állama, ez a térség pedig folyamatos biztonsági kihívásokkal néz szembe. Emlékeztetett arra, hogy a koszovói helyzetet, Belgrád és Pristina rendezetlen kapcsolata „az utóbbi hónapokban is igen jelentős feszültséget produkált". A térség stabilitását növelné az is, ha Szerbia csatlakozna az Európai Unióhoz, ezért Magyarország támogatja Belgrád ezen törekvését - húzta alá.

Szalay_átvett (5)

Szalay-Bobrovniczky miniszter kiemelte, hogy Magyarország nemcsak diplomáciai, hanem katonai eszközökkel is jelen van a térségben, és biztosítja a stabilitását. „Magyarország jelentős katonai erővel vesz részt a NATO koszovói missziójába. Ennek az elmúlt évben magyar tábornok volt a parancsnoka is" - emelte ki, majd hozzátette, hogy a szerb, a koszovói és a nemzetközi közösség is elégedett volt az elvégzett munkával, amelyet "nagyon kényes időszakban, nagyon kényes helyen" végzett a parancsnok.

Emellett a magyar katonák részt vesznek az boszniai-hercegovinai uniós misszióban is, amelynek parancsnoki pozícióját jövőre veszi át a magyar fél.

„Mindkét misszió azért fontos, mert ezáltal jelen vagyunk ebben a meghatározó jelentőségű régióban, saját információkkal rendelkezünk a helyzetről, és ezek alapján tudunk segíteni Szerbia európai uniós csatlakozásában is" - húzta alá.

Szalay_átvett (1)

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy szerb kollégájával érintették a két ország közötti katonai együttműködést, amely mindeddig sokrétű volt, és jól működött, és arra is kitértek, hogy milyen további, a védelmi ipart érintő együttműködést lehetne megvalósítani, mert - mint mondta - „Magyarország haderőfejlesztésének folyamatában kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a védelmi ipari építkezésre, és egyúttal a környező országok hasonló tevékenységeit is figyelemmel kísérik".

Szalay_átvett (3)