Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szerteágazó tevékenység, sűrűsödő teendők

Szöveg: Palotás Levente |  2009. június 5. 8:35

Az afganisztáni missziós felkészítés 11. hetét teljesítette az MH PRT szeptemberi váltásának állománya az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi bázisán. A kiképzési időszak végének és a zárógyakorlat időpontjának közeledtével egyre „sűrűsödnek a teendők”.

Így a hét folyamán a katonák számos különböző kiképzési feladatot hajtottak végre a Vay Ádám Kiképző Bázison, illetve – attól kicsit elszakadva – távolabbi helyszíneken is.
A hét egyik fő feladata az afganisztáni magyar tábor őrzés-védelmének begyakorlása volt, természetesen anélkül, hogy a mintegy 350 fős felkészülő állományt kiszállítsák a helyszínre.

Ennek érdekében a kiképző bázis „alakult át" PRT táborrá, az ehhez szükséges ellenőrző-áteresztő pont, őrtornyok, őrszoba, bunkerek és egyéb kiszolgáló létesítmények kialakításával és működtetésével. A táborvédelemnek, ezen belül a különböző incidensek esetén a megfelelő készültségi szintek elérésének, valamint a különféle riadók elrendelésekor a gyors cselekvésnek nagy szerepe van Afganisztánban.

1595887852
 

A táborban tartózkodó állománynak pillanatok alatt kell reagálnia, mindenkinek tudnia kell, hogy hova kell mennie és mi a feladata. Néhány háborús filmben lehet hasonló jeleneteket látni, de a valóságban a magyar katonáknak ezt még precízebben kell végrehajtaniuk.
A gyakorlati foglalkozások szüneteiben „felüdülésként" pedig különböző témájú elméleti előadásokon vettek részt a felkészülők. Ami mindben közös volt, hogy tapasztalt előadók, naprakész információkkal látták el a hallgatóságot a jelenlegi afganisztáni helyzetről és veszélyekről. Többek között előadást tartott az afgán kultúráról és az iszlám vallásról a PRT-7 CIMIC (Civil-katonai együttműködés) csoportjának főnöke, aki már harmadszor fog ebbe a távoli országban szolgálni.

Emellett például aktuális információkat adott át a katonáknak az – Afganisztánban szolgálókra legnagyobb veszélyt jelentő – improvizált robbanóeszközök elleni védekezésről a PRT-7 őr és biztosító századának egyik tisztje, aki 3 hete járt Törökországban, ahol egy NATO tanfolyam keretében kapta meg a legfrissebb helyzetképet a műveleti területről.
Az elmúlt napok másik kiemelkedő feladatát, a nagytávolságú vezetési gyakorlat teljesítése adta.

1595887852
 

Ez a vezetési gyakorlat szintén fontos eleme a felkészülésnek, mivel a magyar PRT-hoz tartozó felelősségi terület 21 000 km2 (körülbelül Magyarország egy ötöde), így a magyar konvojoknak gyakran több száz kilométeres utakat kell megtenniük, esetenként a műveleti területen éjszakázva. Ezeken az útvonalakon a távolság mellett a terepviszonyok, valamint az időjárási körülmények is próbára teszik a katonákat és a technikai eszközöket egyaránt.
Erre nyújtott felkészülési lehetőséget a Gyöngyös melletti Pipis-hegynél található vezetési pálya, és természetesen a kiképző bázisról az oda-vissza vezető útvonal is.

A kétnapos – sátoros kint éjszakázással egybekötött – vezetési gyakorlatot a közel 120 fős végrehajtó állomány és a 30 gép- és harcjármű problémamentesen, meghibásodás nélkül, eredményesen teljesítette.
Mindezen feladatok mellett, „ráadásként" megkapták a katonák a misszió előtti kötelező oltások első sorozatát. Ez már különösebb nehézséget senkinek sem okozott és összességében büszkén jelenthetjük, hogy sikeresen vannak túl ezen a mozgalmas kiképzési héten is az Afganisztánba készülő magyar katonák.

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4


/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:"Times New Roman";
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Kép: Fider Zsolt