Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábori egészségügyi modulokat ellenőriztek

Szöveg: Szűcs László |  2012. február 24. 9:45

Egészségügyi ellenőrzés – talán így lehetne a legpontosabban lefordítani annak a tanfolyamnak a nevét, amely a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ szervezésében február 20–24. között zajlott le Budapesten. A Medical Evaluation elnevezésű tanfolyamon tíz ország huszonöt katonája vett részt.

Tíz ország katona-egészségügyi szakemberei jelentkeztek a budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) által február 20–24. között szervezett Medical Evaluation tanfolyamra. A kurzus célja – mint azt dr. Fazekas László orvos ezredes, a NATO KEKK kiképzési osztályvezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta –, hogy a részt vevő szakemberek megfelelő módon ellenőrizni tudják a NATO-missziókba küldött többnemzeti egészségügyi egységek alkalmasságát. Vagyis azt, hogy ezek az egységek megfelelnek-e a szövetség által támasztott és egy doktrínában is rögzített minimális feltételeknek.

„A mostani már a negyedik, egyhetes tanfolyam, amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Már nemcsak a KEKK-ben közreműködő országok, hanem más nemzetek katona-egészségügyi szakemberei is jelezték, hogy részt vennének a kurzuson, sőt vannak olyanok is, akik korábban a tanfolyam hallgatói voltak, ma pedig már oktatóként működnek közre a munkában" – mondta az ezredes.

Megtudtuk: az ötnapos tanfolyam első három napján a résztvevők tantermi körülmények között sajátították el a tevékenység elméleti és gyakorlati alapjait. Február 23-án, csütörtökön pedig az MH Honvédkórház Tünde utcában található Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központjába látogattak el, ahol egy elképzelt többnemzeti, ROLE–III-as szintű – azaz a legmagasabb egészségügyi ellátást biztosító – tábori egészségügyi egység fogászati, sebészeti és sebesült-kiürítést szervező moduljainak ellenőrzését végezték el a gyakorlatban, valódi eszközökkel, személyzettel és dokumentumokkal. (Felvételeink itt készültek!)

Fazekas ezredes elmondta azt is, hogy a résztvevők a kurzus végén egy oklevelet kapnak, amellyel igazolhatják, hogy elvégezték ezt a NATO által is akkreditált tanfolyamot.

 
 

 Fotó: Dévényi Veronika