Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több EU-tagállam kivonult Ahmadinezsád beszéde alatt

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. szeptember 24. 10:52

A 27 EU-tagállam többsége, köztük Magyarország küldöttsége tüntetőleg kivonult szerdán az iráni elnök beszéde alatt az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájáról – közölte Bródi Gábor ENSZ-nagykövet.

Mahmúd Ahmadinezsád ugyan nem kérdőjelezte meg a holokausztot vagy Izrael állam létét, de nemzetközi zsidó összeesküvésről és a palesztin néppel szembeni genocídiumról beszélt. Az egyes EU-országok delegációi egymás után hagyták el az üléstermet, tüntetőleg távozott néhány karibi ország küldöttsége, és üresen maradtak az Egyesült Államok, Kanada és Izrael képviselőinek helyei is.

Bródi arra a kérdésre, hogy – az előzetes közlések dacára – miért nem volt egységes az EU fellépése, elmondta: az iráni elnök csak áttételesen utalt azokra a gondolatokra, amelyekről az EU-tagállamok előzetesen, a kivonulás lehetséges okaiként megállapodtak, s ebben a helyzetben nyilván több állam úgy gondolta, ez még nem üti meg a távozás szintjét.

Az AFP francia hírügynökség tucatnyinál is több kivonuló országról beszélt tudósításában, név szerint megemlítve Franciaországot, Németországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot, az Egyesült Államokat, Dániát, Magyarországot, Argentínát, Costa Ricát, Uruguay-t, Új-Zélandot és Ausztráliát. Ahmadinezsád egyébként hosszú “vádbeszédet" mondott, bírálva a világ jelenlegi állapotát, s bár burkolt szavakkal, de újból elővette a “zsidó összeesküvésről" szóló téziseket. “Immár elfogadhatatlan, hogy fejlett hálózatainak köszönhetően a világ nagy részén egy kisebbség uralja a politikát, a gazdaságot és a kultúrát. S hogy a rabszolgaság egy új formáját teremtse meg, s kárt okozzon más nemzetek hírnevének, csak azért, hogy elérje rasszista céljait" – szögezte le az iráni elnök.

Ahmadinezsád emellett – az Egyesült Államokra, s az amerikaiak iraki, illetve afganisztáni beavatkozására utalva – közölte: “elfogadhatatlan, hogy csapatokat küldjenek több ezer kilométerre, hogy ott háborút vívjanak, vért ontsanak, terrort és megfélemlítést terjesszenek." Ahmadinezsád beszéde alatt több ezren tüntettek az ENSZ-székház előtt az iráni elnök ellen.

1595891723