Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: nagy fogások Győrben és Bicskén

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. május 24. 16:02

A 20. héten, azaz május 14–20. között 46 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 17 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 1076 bejelentést kaptak.
Május 14-én Heréden akadt dolga a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőrnek. A településen földmunkák során került elő egy darab 7,5 centiméteres német páncéltörő gránát a Pusztai úton. Ezt a helyszínen megsemmisítették. Ugyanezen a napon Kápolnásnyéken, a vasútállomás mellett találtak egy darab 7,5 centiméteres német repeszgránátot, amelyet Zsolnay Sándor százados semmisített meg.

Győrbe, az Audi-gyár építkezési területére kétszer is ki kellett szállniuk a tűzszerészeknek. Az egyik alkalommal 68 darab kézigránát került elő, amelyeket a központi gyűjtőbe szállítottak. Ezen túlmenően még 21 darab egyéb robbanótestet válogattak össze, illetve 300 darab 12,7 milliméteres géppuskalőszerre is ráakadtak. Az Érsek János törzsőrmester vezette járőr ezeket a helyszínen megsemmisítette.

Május 17-én Bicskén, külterületen került elő 10 darab 10 centiméteres magyar repesz- és rombológránát, három darab 15 centiméteres magyar ködgránát, illetve 21 darab egyéb robbanótest. Az összes fellelt eszköz összesen közel 350 kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. A veszélyes eszközöket a helyszínen Gelencsér Imre főtörzsőrmester megsemmisítette.