Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Uniós pénzből szépül az emlékhely

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. január 23. 9:19

Mintegy 221 millió forint európai uniós támogatást nyert a pákozdi katonai emlékhely fejlesztésére Pákozd önkormányzata, valamint a vele együtt pályázó két civil szervezet és a sukorói református egyházközség.

A 267 millió forintért, várhatóan az év végéig megvalósuló Pákozd-Mészeg-hegyi történeti tematikus út elnevezésű projekt keretében a megemlékezéseknek, ünnepségeknek méltó környezetet biztosító díszteret alakítanak ki a Mészeg-hegyen – közölte Takács János.

Hozzátette: interaktív oktatóhelyet, kerékpártárolót, fogadóhelyiséget is létesítenek, s rendezik a környezetet.

Az emlékhely területén az 1848-49-es szabadságharc hősei és a pákozd-sukorói győztes csata emlékét őrző obeliszk közelében korábban már felállították a vitézek és a modernkori békefenntartók emlékművét, s két múzeum is várja a látogatókat. Az idén a tervek szerint az aradi vértanúknak is emléket állítanak.

A katonai emlékhely kialakítására Pákozd önkormányzatával közösen a sukorói egyházközség, a Pákozdért Alapítvány és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör közösen nyújtotta be a pályázatot az Integrált turisztikai település-vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztés pályázatra.

A szükséges önrészt Pákozd község biztosítja, de a katonák is részt vesznek majd az emlékhely munkálataiban.