Út a NATO-ba

Az 1990-es rendszerváltozás után hatalomra jutott politikai vezetés egyik első teendője az volt, hogy kijelentse: Magyarországnak belátható időn belül csatlakoznia kell a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Nem véletlen, hogy az 1990. május 23-án Antall József vezetésével megalakult kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza egyik első külföldi útja Brüsszelbe, a NATO-központjába vezetett. Ezt a látogatást, amelyre 1990. június 27-én került sor, számítják a hivatalos NATO-magyar kapcsolatok felvételének. Sőt, alig egy hónappal később, július 18-án maga Antall József miniszterelnök is ellátogatott a szövetség központjába.

Eleinte ez a kapcsolat meglehetősen gyenge volt, mindössze néhány, magas szintű látogatásra korlátozódott. 1991. decemberében azonban új dimenzióba került hazánk és a szövetség kapcsolata, hiszen Magyarország – a Varsói Szerződés többi, volt tagállamával együtt – alapító tagja lett az Észak-Atlanti Együttműködési Tanácsnak (NACC), amelyet a NATO a volt ellenfelekkel való kapcsolatalakítás és biztonságpolitikai kérdésekről szóló rendszeres konzultáció fórumaként hozott létre.

Hazánk és a NATO gyakorlati együttműködése ezt követően, az 1994 januárjában, Brüsszelben megtartott NATO-csúcstalálkozót követően emelkedett a korábbiaknál is magasabb szintre. Az Észak-Atlanti Szövetség ugyanis ezen a csúcstalálkozón hirdette meg békepartnerségi (PfP) programját, s hazánk a keretdokumentum aláírásával – amelyek Jeszenszky Géza külügyminiszter látott el kézjegyével – az elsők között, 1994 február 8-án csatlakozott a programhoz.

A Partnerség a Békéért program célja az volt, hogy a NATO és a projecthez csatlakozott országok között elősegítse a nemzeti védelmi tervezés és kiadások átláthatóságát, valamint a fegyveres erők demokratikus ellenőrzését. Ugyancsak célként szerepelt az olyan közös akciókra való képességek kifejlesztése, mint például a békefenntartás, vagy a katasztrófa-elhárítás. Mindemellet a program a védelmi együttműködésnek széles körét ölelte fel, beleértve az interoperabilitást és a védelmi reformot is.

Magyarország és az Észak-Atlanti Szövetség kapcsoltainak fejlődésében a következő fontos állomás az volt, amikor 1995 januárjában, nagyköveti vezetéssel létrejött, a NATO brüsszeli központjának területén működő magyar összekötő iroda.

Hasonlóan kiemelkedő szakasza volt a kapcsolatoknak a NATO és Magyarország együttműködése Bosznia-Hercegovina stabilizációjában. Hazánk a szövetség IFOR/SFOR műveletének 1995. decemberi beindításától, annak 2004-es lezárásáig befogadó nemzeti támogatást nyújtott a műveletben részt vevő NATO-, és PfP országok kontingenseinek. A szövetségesek – közülük is leginkább az amerikaiak – a taszári magyar katonai repülőteret használták boszniai műveleteik logisztikai bázisául.

Mindemellett Magyarország saját műszaki kontingensével is részt vett a küldetésben. A horvátországi Okucaniban, a bosznia-hercegovinai határ közelében települő magyar alakulat hat évig végezte munkáját, s több nemzetközi elismerést is kapott. A magyar kontingenshez nevéhez fűződött egyebek mellett a Zsuzsanna névre keresztelt pontonhíd megépítése, a Száván átívelő, Horvátországot és Boszniát összekötő szlavonszki–brodi híd felépítése, valamint a világörökség részét képező mostari öreg híd háborús sebekből való „kigyógyítása" is. Emellett megannyi háborús kárt szenvedett horvátországi és bosznia-hercegovinai közút és vasútvonal rendbetételét is a magyar műszaki katonák végezték el.

Természetesen hazánk, az IFOR/SFOR-művelet lezárását követően – vagyis a Magyar Műszaki Kontingens felszámolása után is részt vett a NATO szarajevói parancsnokságának munkájában. Magyar katonák a mai napig állomásoznak Bozniában, bár e békefenntartó művelet ma már nem a NATO, hanem az Európai Unió feladata.

Országunk hivatalos csatlakozási szándékát Horn Gyula akkori miniszterelnök 1996. január 29-én jelentette be a NATO-nak. Politikai és katonai elemzők szerint, az IFOR/SFOR műveletekben végrehajtott sokoldalú részvételünk és együttműködésünk jeletős szerepet játszott abban, hogy a NATO, 1997. július 8-án, a Madridban megrendezett csúcstalálkozón meghívta Magyarországot – Csehországgal és Lengyelországgal egyetemben – a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Néhány hónappal később – szeptember 16-án – Göncz Árpád köztársasági elnök Brüsszelben hivatalos látogatáson találkozott Javier Solanaval, a NATO főtitkárával.

A tárgyalások megkezdését követően került sor a NATO-csatlakozásról szóló népszavazásra, amely a magyar demokrácia harmadik országos népszavazása volt, s melyet 1997. november 16-ára írt ki Göncz Árpád köztársasági elnök. „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?" – állt az egyetlen kérdés az ügydöntő népszavazás szavazólapján. A voksolásra a szavazásra jogosult magyar állampolgárok 49,24 százaléka ment el, s az „IGEN" szavazatok száma az érvényes szavazatok 85,33 százaléka volt. A nyugati orientáció mellett állást foglaló népszavazás eredményét az Országgyűlés 1998-ban foglalta határozatba.

A csatlakozási tárgyalások sikeres lezárását, illetve a tagországokban és a hazánkban sikeresen lebonyolított ratifikációs folyamatot követően Magyaroszág – Csehországgal és Lengyelországgal együtt, az egkori Varsói Szerződés tagállamai közül elsőként – 1999. március 12-én lett a NATO teljes jogú tagja. Martonyi János, akkori magyar külügyminiszter, az Amerikai Egyesült Államokban, a Missouri államban található Independence városában ezen a napon helyezte letétbe hazánk csatlakozási okiratát.

Idehaza pedig Tatán, az akkor MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár névre hallgató katonai alakulatnál tartották meg a csatlakozási ünnepséget, amelyen szinte a teljes magyar politikai vezetés képviseltette magát.

A nemzetközi politikai helyzet úgy hozta, hogy Magyarországnak alig néhány nappal csatlakozását követően lehetősége nyílt szövetségesi elkötelezettségének bizonyítására, miután a NATO 1999. március 24-én, a koszovói válság rendezése érdekében elindította szerbia elleni légi hadműveletét. E támadás során Magyarország sokoldalúan támogatta a műveletben részt vevő NATO-erőket. Egyebek mellett azzal, hogy az 1995 óta amerikaiak által használt taszári katonai repülőtérről is felszállhattak, éles bevetésre induló vadászrepülőgépek. A légitámadások befejeztét követően kezdődött meg a NATO máig tartó KFOR-missziója, amelyben Magyarország a kezdetek óta képviselteti magát. Kezdetben egy Pristinában települt őr-, és biztosító zászlóaljjal, ma pedig egy a nyugat-koszovói Pec-ben diszlokáló manőver zászlóaljjal.

Fotó: www.nato.int és archív