Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús lőszerek az épületekben

Szöveg: Szűcs László |  2008. július 15. 9:14

A huszonnyolcadik héten, azaz július 7–13-a között 46 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül tizennégy esetben soron kívül kellett intézkedniük. A tűzszerészek egyébként idén eddig összesen 1333 bejelentést kaptak – tájékoztatta a honvedelem.hu szerkesztőségét Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa.

Július 8-án a főváros II. kerületéből, a Szépvölgyi útról érkezett a bejelentés a tűzszerészekhez. hogy a közterületen, csatornázási munkálatok közben egy világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével – egy magyar gyártmányú, 81 milliméteres repesz aknavetőgránátot talált a munkaterületen. A veszélyes szerkezetet a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Ugyancsak ezen a napon Szombathelyen is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A vasi megyeszékhely Homok utcájának egyik lakásában végeztek felújítást az ott lakók, ám a munkálatok közben több világháborús lőszert találtak. A Kiss Henrik törzsőrmester vezette tűzszerész járőr összesen 86 darab, 12,7 milliméteres lőszert szedett össze az épületben, amelyet a központi gyűjtőhelyre szállítottak.

Hasonló esett ismétlődött meg másnap, csak ezúttal a Somogy megyei Böhönyén. Itt, a körjegyzőség épületének felújítása során bukkantak világháborús lőszerekre a munkások. Az értesített tűzszerész járőr – Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével – összesen 19 darab, 7,62 milliméteres pisztoly lőszert talált az épületben. A lőszereket a tűzszerészek a központi gyűjtőhelyre szállították.