Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Média - 306. oldal

Cikkek
1595910335

Tábor a magashegy árnyékában

2010. november 22. 5:23

Mindig furcsa, „kettős” érzésem van, ha Koszovóban járok. Egyrészt irigylem az országban lakókat azokért a természeti adottságokért, melyekkel rendelkeznek, másrészt pedig nem értem őket, hogy tudnak ilyen piszokban élni. Ugyanígy éreztem a közelmúltban is, amikor kollégáimmal egy hetet töltöttünk el az országban szolgáló magyar KFOR katonákkal. Helyszíni riportunk.

1595910331

Van coki? Adni juró!

2010. november 21. 5:59

A jelenlét fenntartása, figyelőpontok telepítése, valamint meghatározott objektumok és műtárgyak ellenőrzése – ez a feladata a járőrözés során a koszovói Nothing Hill táborba kitelepült magyar műveleti század szakaszainak. Az egyik járőrt a honvedelem.hu újságírói is elkísérték útjukra. Helyszíni riportunk.

1595910310

A lelkész egyben pszichológus is

2010. november 18. 6:04

2007 óta tábori lelkész, most tölti élete és katonai szolgálata első külszolgálatát. A nyugat-koszovói Pejë/Peč városában található Villaggio Italia táborban települő nyugati többnemzeti harccsoport egyéni beosztású tisztje, mégis a magyar katonákkal való foglalkozás a legfontosabb teendője. Nánai László századossal, evangélikus tábori lelkésszel beszélgettünk.

1595910051

Határfigyelés madártávlatból

2010. november 17. 5:39

Vadregényes tájon, hatalmas hegyek között, a völgyekben kanyargó, sebes folyású folyó mellett található a Koszovó és Szerbia közötti egyik legforgalmasabb határállomás, a KFOR zsargonban csak GATE–1-nek nevezett átkelő. A hely „forró területnek” számít.

1595910039

Azonnal reagálva…

2010. november 16. 5:38

November 10. és december 6. között zajlik az MH KFOR Kontingens műveleti századának Nothing Hill-i kitelepülése. A magyar katonák ez idő alatt jelenlétfenntartó járőrtevékenységet folytatnak, felügyelik a koszovói-szerb határ, az úgynevezett GATE–1 működését, valamint egyik szakaszuk azonnali reagálású alegységként áll készenlétben.

1595910031

Hat hónap az ezerarcú hegy tövében

2010. november 15. 5:43

Az MH KFOR Kontingens harmadik váltásának kommunikációs tiszti beosztását dr. Láda Mónika főhadnagy látja el, aki „odahaza” is hasonló munkakörben tevékenykedik az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő alegységeinél. A fiatal tisztnek a mostani az első missziója. Vele beszélgettünk.

1595910024

A hídátadás után a télre készülnek

2010. november 14. 4:57

Az MH KFOR Kontingens feladatának fontos része, hogy a felelősségi területükön különféle CIMIC projekteket hajtsanak végre. Mivel Koszovó rendkívül szegény állam, az itt lakó emberek örömmel fogadnak minden segítséget. Egyebek mellett a CIMIC munkának is köszönhető, hogy a koszovói albánok és szerbek viszonya nagyon jó a magyar katonákkal.

1595910019

Új lendület

2010. november 12. 18:48

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Magyarországnak jól képzett, tettre kész, elhivatott és hűséges katonái vannak. Az államfő pénteken, a Szolnokon megtartott Új lendület 2010 gyakorlaton úgy fogalmazott: a katonaság nem pusztán technika és szakmai tudás, hanem ragaszkodás, hűség és becsület is egyben.

1595910012

Félidőben a harmadik váltás

2010. november 12. 5:43

Szinte napra pontosan három hónappal ezelőtt, augusztus 10-én érkezett ki Koszovóba az MH KFOR Kontingens harmadik váltása. Az eltelt negyed évben a magyar katonák több, nagy horderejű feladatban is közreműködtek, s missziójuk második felében is számos fontos teendő vár rájuk.

1595909751

Egy hónap északon

2010. november 11. 5:37

Közel egy hónapon át, december 6-ig magyar katonák szolgálnak az észak-koszovói Mitrovicë/Mitrovicától néhány kilométerre található Nothing Hill táborban. Az átadás-átvételi ünnepséget november 10-én, a nyugati és az északi többnemzeti harccsoportok parancsnokhelyetteseinek jelenlétében rendezték meg.