Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hat hónap az ezerarcú hegy tövében

Szöveg: Szűcs László |  2010. november 15. 5:43

Az MH KFOR Kontingens harmadik váltásának kommunikációs tiszti beosztását dr. Láda Mónika főhadnagy látja el, aki „odahaza” is hasonló munkakörben tevékenykedik az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő alegységeinél. A fiatal tisztnek a mostani az első missziója. Vele beszélgettünk.

Láda főhadnagy az Alföldről érkezett a nyugat-koszovói hegyek tövében található Pejë/Peč-i Villaggio Italia táborba. Mint mondja, lenyűgözi a katonai bázis fölé magasodó, közel 2700 méter magas hegy, amely minden nap másik arcát mutatja. Nyáron a zöld ezernyi árnyalatában pompázott, most ősszel pedig szinte naponta változik a színe, ráadásul gyakran burkolódzik köd-, vagy felhőtakaróba.

A kommunikációs tiszt elárulja: első, fél éves külszolgálatának helyszínéül azért éppen Koszovót választotta, mert a hódmezővásárhelyi katonák már a KFOR 1999-es megalakulása óta részt vesznek a NATO békefenntartó műveletében, így szinte természetesen volt számára, hogy e helyőrség egyenruhásaként előbb-utóbb neki is ki kell jutnia a misszióba.

1595910032

Szinte napra pontosan három hónappal ezelőtt, augusztus 10-én érkezett meg az albán és a montenegrói határ közelében található Pejë/Peč-i táborba. S most, hogy a misszió felén már túl van, bízik benne, hogy értékes munkát végez.

„Egy kommunikációs tiszt feladata rendkívül összetett, a külső és a belső kommunikációt egyaránt szerveznie kell" – mondja a jogász végzettséggel rendelkező katonatiszt, akitől megtudjuk azt is, hogy a belső tájékoztatás elsősorban a katonáknak, illetve az otthon maradt családtagoknak szól. Erre a célra szolgál a dandárparancsnok által kiadott Hírlevél, amelyben a KFOR-ban (illetve természetesen az afganisztáni PRT-ben) szolgáló katonákról olvashatnak híreket és információkat a rokonok és hozzátartozók. Szeptember óta megújult formában, havonta jelenik meg a kiadvány, amelyben portrékat is találhatnak az érdeklődők. A szerkesztők emellett megemlékeznek a gyermekszületésekről, valamint személyes tartalmú üzeneteket is eljuttathatnak egymásnak a lap hasábjain keresztül a katonák és a hozzátartozók.

„E beosztással járó másik fontos feladat a kontingens külső kommunikációjának menedzselése. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hivatalos honlapjain keresztül a civil szféra és a katonatársadalom egyaránt megismerheti a külföldön szolgáló magyar katonák munkáját" – meséli Mónika, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a hódmezővásárhelyi médiumokkal, így a helyi újságok internetes honlapjain is rendszeresen olvashatnak a város katonáinak missziós tevékenységéről.

A kommunikációs tiszt természeten a magyar kontingens felelősségi körzetében működő helyi sajtóval is tartja a kapcsolatot, a televíziós-, és rádióriportereket, valamint az újságírókat rendszeresen meghívja a CIMIC programokra, akik általában részt is vesznek ezeken az eseményeken és hírt adnak a magyarok munkájáról.

1595910032
„Alapvetően nincsen különbség az otthoni és az itteni munkavégzés között. Talán csak annyi az eltérés, hogy Koszovóban műveleti területen vagyunk, így a helyi sajátosságokat kell figyelembe vennem a munkám során" – mondja Láda főhadnagy, majd arról beszél, hogy bár a Villaggio Italia táborban a hivatalos munkaidő hétfőtől szombatig reggel 8 és este 7 óra között tart, a műveleti területen valójában 24 órás a szolgálat. Ha nincsen külön feladat, akkor a vasárnapokat általában pihenéssel tölti az állomány, a legtöbben sportolnak, futnak, vagy éppen a konditerembe járnak. Ugyanakkor arra is van lehetőségük a katonáknak, hogy szellemi tevékenységet folytassanak.

„A kontingens parancsnoka a szabadidőben olasz és angol nyelvtanfolyamot szervez, amelyre a tisztek és a tiszthelyettesek körében nagyon nagy az érdeklődés. Köszönhetően annak, hogy Villaggio Italia olasz vezetésű tábor, és az olaszokkal könnyebb szót érteni a saját anyanyelvükön" – árulja el Mónika, hozzátéve: a koszovói magyar kontingens rendelkezik egy könyvtárral, ahonnan nemcsak könyveket, hanem DVD-ket is kölcsönözhetnek a katonák.

Nagyon népszerű és gyakran látogatott helyiség az internet szoba is, a világháló ugyanis nagyon jó lehetőségeket kínál a katonáknak, hogy otthon maradt családtagjaikkal tarthassák a kapcsolatot. Sokan vásároltak egyéni előfizetést is, így az internet segítségével gyakorlatilag napi szinten tudnak kommunikálni szeretteikkel.

A beszélgetés végén természetesen szó esik a fiatal tiszt terveiről is. Mint elmondja, tervei között további missziók szerepelnek, szívesen kipróbálná magát a másik balkáni misszióban is.

Fotó: Tóth László és archív