Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 172. oldal

Cikkek
repnap_felkészülés_index

Visszaszámlálás indul!

2021. augusztus 24. 18:57

Négy nap múlva, augusztus utolsó hétvégéjén az év leglátványosabb katonai eseménye, a 2021-es kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató rendben megkezdődhet, ugyanis a Magyar Honvédség merev- és forgószárnyas légijárművei készen állnak a látványos, dinamikus bemutatókra.

Kovács_index

Utolsó útjára kísérték Kovács Sándor ezredest

2021. augusztus 24. 16:10

A székesfehérvári temetőben tartott gyászszertartáson Benkő Tibor honvédelmi miniszter is elbúcsúzott egykori bajtársától.

misszióvezetői_i1

Missziókról, szövetségekről, haderőfejlesztésről

2021. augusztus 23. 20:45

A Magyar Honvédség missziós szerepvállalásairól, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elért eredményeiről és országunk szövetségi kapcsolatairól tartott előadást dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 23-án, hétfőn, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

PAT csepel - video index 02

„Magyarország megvédte hagyományait”

2021. augusztus 20. 17:31

Az államalapítás ünnepének alkalmából tartott rendezvényt Csepel önkormányzata a Daru-dombon augusztus 20-án, pénteken. Az eseményen megáldották, megszegték és kiosztották az új kenyeret. Az eseményen tartott ünnepi beszédében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes hangsúlyozta: a megpróbáltatások nem elrettentették és szétforgácsolták, hanem összekovácsolták a magyarságot.

legiparade - index 01

Légiparádé a Duna felett

2021. augusztus 20. 15:41

Látványos légiparádét tartottak a Magyar Honvédség merev- és forgószárnyú repülőeszközei augusztus 20-án, pénteken, a parlament előtti Duna-szakaszon. A JAS-39 Gripen vadászgépek, a Dassault Falcon 7X repülőgépek, valamint a Zlin kiképzőgépek mellett az AS-350-es, a Mi-24-es, valamint az Airbus H145M típusú helikopterek kötelék és egyéni bemutatóit is megtekinthették az érdeklődők.

tisztavatas index 02

Esküt tettek a haza szolgálatára

2021. augusztus 20. 13:45

Több mint kétszáz torokból harsant fel a tiszti eskü szövege augusztus 20-án, Szent István napján a nemzet főterén. Az ünnepélyes fogadalomtételen Áder János köztársasági elnök, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is részt vett.

foproba index 02

Utolsó órák a tisztavatás előtt

2021. augusztus 19. 21:33

„A fiatal tisztek életében az egyik legjelentősebb pillanat, amikor az ország színe előtt leteszik esküjüket” - hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a tisztavatás főpróbáján, augusztus 19-én, csütörtökön, a budapesti Kossuth téren.

olimpikonok_index

„Önök mindenkinek példát mutattak…”

2021. augusztus 19. 20:18

„Önök mindenkinek példát mutattak” - jelentette ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a katona- és BHSE sportolók olimpiai visszafogadó ünnepségén, augusztus 19-én, csütörtökön, Budapesten.

NRHB_sajtótáj_videó_index

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – a honvédség készen áll!

2021. augusztus 19. 18:14

Tizenöt országból érkeznek résztvevők az augusztus 28-29-i hétvégére Kecskemétre. Több mint 35 légi eszköz emelkedik a levegőbe, de a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató programjában a szárazföldi csapatok is bemutatkoznak – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján.

20210819-mhp-yllomanygyules index 02

Ezeregyszáz év katonái mutatnak példát

2021. augusztus 19. 15:49

Nemzeti ünnepünk alkalmából tartott állománygyűlést a Magyar Honvédség Parancsnoksága augusztus 19-én, csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában. Ünnepi beszédében Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese kiemelte: ezeregyszáz év katonái azok, akik példát mutatnak napjainkra, valamint a jövőre nézve ahhoz, hogy a továbbiakban is ünnepelhessük államiságunkat.