Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 514. oldal

Cikkek
1595916639

Tavaszi Emlékhadjárat: döntő csata Isaszegen

2011. április 6. 21:30

Április 6-án csúcspontjához ért a Tavaszi Emlékhadjárat. A hagyományőrzők által felidézett 1849-es győzelemsorozat legsúlyosabb, s egyben döntő csatája zajlott le 162 éve a Pest megyei Isaszegen. Immár 23 éve, hogy a történelmi hűségnek megfelelően e napon tartják a Tavaszi Emlékhadjárat keretében az isaszegi csata bemutatóját, amelyben a helyi Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület is részt vesz. Ez a nap Isaszeg nagy ünnepe. A csatabemutatót ezúttal is egész napos kulturális rendezvények egészítették ki.

1595916631

Első kézből a Honvéd Koronaőrségről – a Zrínyi Média Filmstúdiójában

2011. április 6. 8:12

A Honvéd Koronaőrség tagjainak kiképzéséről, a jelentkezés feltételeiről, valamint a katonák egyenruhájáról is beszélt Kun Szabó István ezredes, az alegység kijelölt parancsnoka a Zrínyi Média Filmstúdiójában. Az ezredes a stúdióbeszélgetésre magával hozta azt a korona-másolatot is, amelyet korábbi alakulatánál, elköszönése alkalmából, beosztottjaitól kapott. Mint elmondta: a leendő koronaőrök, a kiképzésük során e másolat segítségével gyakorolták teendőiket.

1595916629

Bevonultak az újoncok Szentendrére

2011. április 6. 6:01

Április 5-én ismét megnyitotta kapuit a szerződéses legénységi állományba jelentkezők előtt a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázis (MH KKB) Szentendrén. A Mecséri János Kiképző Osztály parancsnokai, kiképző tisztjei és tiszthelyettesei a szokásos menetrend szerint várták az újoncokat a létesítményben.

1595916623

Első kézből a Tavaszi Emlékhadjáratról (3. rész) – a Zrínyi Média Filmstúdiójában

2011. április 5. 9:56

Az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat sorsdöntő fordulatát az április 6-i isaszegi csata hozta meg. A jelenleg is zajló emlékhadjárat katonai hagyományőrzői ezt a csatát is felelevenítik. Hogy mit jelent a rendezvénysorozat a térség településeinek, arról Hatvani Miklóst, Isaszeg város polgármesterét kérdeztük.

1595916619

Újra játszott történelem: a tápióbicskei csata

2011. április 4. 21:43

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is részt vett a 23. Tavaszi Emlékhadjárat egyik kiemelkedő csatájának helyszínén, Tápióbicskén. Az 1849-es csata évfordulója alkalmából április 4-én, hétfőn rendezett program az elhunyt hősök emlékének szentelt misével kezdődött, majd Színi Sebő Alajos emlékművénél koszorúzással és megemlékezéssel folytatódott.

1595916616

Fél éve történt a vörösiszap-katasztrófa

2011. április 4. 16:46

Pontosan fél évvel ezelőtt, 2010. október 4-én következett be Magyarország történetének legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája: átszakadt a Mal Zrt. Ajka melletti egyik vöröiszap-tárolójának gátja, s a kiömlő közel hétszázezer köbméternyi, erősen lúgos kémhatású zagyvalék félig letarolta Kolontárt és Devecsert, valamint Somlóvásárhelyt. A katasztrófában tízen haltak meg, százhúszan pedig sérüléseket szenvedtek. A katasztrófa következményeinek elhárításában hónapokon keresztül jelentős erővel részt vett a Magyar Honvédség is.

1595916358

Doni emlékek

2011. április 3. 9:13

Smohay Ferenc 88 éves. Három és fél évet töltött fegyverben, Magyarország történelmének legsötétebb időszakában. Megjárta a Don-kanyart, elszenvedte a Vörös Hadsereg áttörését, később hadifogságba esett, ahonnan két év után térhetett haza. Szülővárosában, Székesfehérváron beszélgettünk vele. Következzék az ő története.

1595916358

Első kézből az MTI-vel kötött szerződésről – a Zrínyi Média Filmstúdiójában

2011. április 3. 8:11

Március 25-én együttműködési szerződést írt alá a Magyar Távirati Iroda és a Zrínyi Média Kft. Ennek értelmében a Zrínyi Katonai Hírügynöksége látja el a honvédelem napi híreivel a nemzeti hírügynökséget. A részletekről Szabó László Zsolttal, az MTI vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk a Zrínyi Média Filmstúdiójában.

1595916351

Első kézből a Tavaszi Emlékhadjáratról (2. rész) – a Zrínyi Média Filmstúdiójában

2011. április 2. 8:15

Április elseje óta folyik a Tavaszi Emlékhadjárat, amelynek történelmi hátteréről cikksorozatot olvashatnak honlapunkon. Hermann Róbert történésszel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatójával, a parancsnok tudományos helyettesével ezúttal a katonai hagyományőrzés és a történelem kapcsolatáról beszélgettünk.

1595916347

Első kézből a Tavaszi Emlékhadjáratról (1. rész) – a Zrínyi Média Filmstúdiójában

2011. április 1. 19:02

Április 1-jén kezdődött el Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat. Az idei, immár huszonharmadik emlékhadjáratról a rendező Magyar Hagyományőr Világszövetség gazdasági vezetőjét, a hadjárat kincstárnokát, Fazekas Richárdot kérdeztük.