Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszországi magyar katonatemetőkben rótta le kegyeletét a honvédelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 7. 14:35

Második világháborús emlékműnél, és a két magyar központi katonatemetőben rótta le kegyeletét dr. Simicskó István honvédelmi miniszter július 7-én, pénteken Oroszországban, a Don-kanyarnál tett látogatásának második napján.

1596035729
Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere a boldirjevkai I. Magyar Központi Katonai Temetőben, a magyar áldozatok emlékére emelt kopjafa előtt

A miniszter a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben kegyeletét leróva külön virágcsokrokat is elhelyezett annak a két katonának a sírjánál, akiknek nevét a hozzátartozók kérésére a közelmúltban vésette fel a Honvédelmi Minisztérium a gránittáblára.
A megemlékezésen dr. Simicskó István beszédében megismételte: honvédelmi miniszterként fontosnak tartotta, hogy legalább egyszer ellátogasson a Don-kanyarhoz, ahol a második világháborúban összesen mintegy 125 ezer magyar katona esett el, sebesült meg, vagy tűnt el.

Felvetődhet számos kérdés, köztük, hogy mit keresett itt mintegy 200 ezer magyar katona csaknem 1500 kilométerre Magyarországtól – tette hozzá a miniszter, kiemelve: „egy biztos, egy értelmetlen háborúban vesztették életüket".
Dr. Simicskó István azt is elmondta, két nagyapját is idehozták ki a frontra. Ők szerencsésen hazatértek, s arról számoltak be, hogy az oroszok jólelkű, jószívű emberek – emelte ki a miniszter, hozzátéve: az emlékezés mellett most azért is jött, hogy erősítse a két nép barátságát.

1596035729
Dr. Simicskó István beszédet mond az oroszországi Rudkino-ban létesült II. Magyar Központi Katonai Temetőben a Don menti harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt 125 ezer magyar katona emlékére

Az orosz védelmi minisztériumot képviselő Valerij Kugyinszkij tábornok kiemelte: 1943 januárjában a magyarok katonai kötelességüket teljesítették a Don-kanyarnál, amikor életüket vesztették. Emlékezni kell rájuk, s emlékeztetni a fiatal nemzedékeket is erre, hogy ne történhessen meg még egy ilyen háború – emelte ki.
A tábornok köszönetét fejezte ki a magyar kormányfőnek, a védelmi miniszternek és Magyarországnak, hogy ők is méltó módon gondoskodnak a Magyarországon elesett szovjet katonák emlékéről.

A II. Magyar Központi Temetőben pénteken délelőtt ökumenikus istentiszteletet is tartottak: a Magyar Honvédség tábori lelkész szolgálatának katolikus, protestáns és zsidó egyházi képviselői is elmondtak egy imát a második világháborúban elesett katonák tiszteletére.

1596035729
Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere és Valerij Bronyiszlavovics Kugyinszkij tábornok, az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma, a Haza Védelmezői Emlékmegőrző Igazgatóság vezető-helyettese a rudkino-i II. Magyar Központi Katonai Temetőben emelt emlékmű előtt, háttérben a magyar delegáció tagjai

Oroszország területén eddig összesen 369 különböző helyen épült meg II. világháborús emlékmű és temető. A Don-kanyarban, az egykori legsúlyosabb harcok színhelyén megépült két Központi Katonai Temető, amelyekben a hadműveleti területeken eddig exhumált 28 ezer magyar katona földi maradványait temették el. Voronyezsben az I. Magyar Központi Katonai Temető 20 évvel ezelőtt épült fel, míg a II. Magyar Központi Katonai Temetőt 15 évvel ezelőtt avatták fel. Ezen két évforduló alkalmából látogatott Voronyezsbe dr. Simicskó István.
A II. Magyar Központi Katonai Temetőben 19 540 elhunyt magyar katona és munkaszolgálatos földi maradványai vannak újratemetve. Ez az első, és mindmáig egyetlen olyan oroszországi magyar hősi temető, ahol az újratemetett áldozatok nevei – településenkénti bontásban – gránittáblákon is fel vannak tüntetve, s szimbolikusan azon katonák emlékét is megörökítették, akiknek a sorsa ismeretlen, de a környékbeli harcokban tűntek el, vagy haltak meg. Itt több mint 1400 gránittáblán szerepel több mint 12 ezer elhunyt magyar honvéd és munkaszolgálatos, valamint több mint 51 ezer eltűnt magyar katona neve.

A Magyar Királyi Honvédség 2. magyar hadserege 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett a szovjet csapatoktól.

1596035730
Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere és Valerij Bronyiszlavovics Kugyinszkij tábornok, az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma, a Haza Védelmezői Emlékmegőrző Igazgatóság vezető-helyettese a rudkino-i II. Magyar Központi Katonai Temetőben emelt emlékmű előtt



Fotó: Rácz Tünde