Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezetői értekezlet

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. március 1. 12:29

Március elsején került sor a honvédelmi miniszter évértékelő és feladatszabó értekezletére a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában. A rendezvényen – amelyen részt vett és beszédet mondott dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka – megjelentek az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagjai, a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar vezetői, a tábornoki kar tagjai, az alakulatok parancsnokai, a háttérintézmények vezetői.

1595914837
Az államfőt katonai tiszteletadással fogadták. Schmitt Pál egy idézetet követően szólt arról a megújulásról, amely napjaink Magyar Honvédségét jellemzi. Rámutatott, hogy a honvédelem több mint munka, a katonai hivatás több, mint szakma. Örömét fejezte ki, hogy csaknem hét évtized után ismét megalakul a Honvéd Koronaőrség, amely a Szent Koronát őrzi majd. Megerősítette, főparancsnoki feladatának úgy kíván eleget tenni, hogy összekötő kapocs lesz az ország vezetése, a honvédség, és a lakosság között. A jövőről szólva kijelentette: „A remény alapja a megváltozott hozzáállás, a megerősödés fontosságának felismerése. Ez nemzeti érdekünk, és a szövetségi rendszerben, a NATO-ban vállalt nemzetközi kötelességünk is." Befejezésül a honvédség főparancsnoka arra kérte a jelenlévőket: „folytassák a megkezdett munkát; és közben érezzék át mindannyian, hogy nagy idők nagy változásaiban, történelmi feladatokban vesznek részt!"

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszéde elején leszögezte: a Magyar Honvédség olyan nemzeti intézmény, amely arra szolgál, hogy megvédje az ország állampolgárainak életét, szabadságát. A 2010-es évre visszatekintve, azt nehéznek, de sikeresnek ítélte, mert úrrá lettünk a nehézségeken. „Megtettük azt, amit meg kellett tennünk" – mondotta a miniszter. A jövő feladatainak sorában elsőként említette a honvédelem egészének a megújítását, majd folytatta a korrupció elleni küzdelemmel, az új irányok meghatározásával, a tisztképzés megújításával. Hende Csaba szólt azokról a gazdasági nehézségekről, amelyek a magyar haderő tervezett és régen várt fejlesztését akadályozzák, arról a nyomasztó adósságállományról, amelynek következtében az idei védelmi költségvetésből 26 milliárd forintot zároltak. Ugyanakkor leszögezte: a szigorú takarékosság sem veszélyezteti a csapatoknál szolgáló katonák élet- és szolgálati körülményeit, éppúgy, mint a missziókban szolgálók felszerelésének, technikai eszközeinek fejlesztését. Kijelentette: fő cél továbbra is megfelelni annak a bizalomnak, amelyet a magyar társadalom táplál katonái iránt.

„Küldetésünk a haza védelme, legjobb tudásunk szerint, úgy, hogy méltóak legyünk e nagy feladathoz. Végig fogunk menni az úton" – fejezte be beszédét a honvédelmi miniszter.
Az értekezlet a honvédelmi miniszter zártkörű évértékelésével és Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke idei feladatszabásával ért véget.

(A vezetői értekezleten elhangzottak további részleteit a Magyar Honvéd márciusi számában olvashatják.)

1595914838

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Rácz Tünde