Belháborúban

PRT-7

2009. SZEPTEMBER-2010. MÁRCIUS

Az MH PRT-k számos katonája tért már vissza több alkalommal is az ázsiai országba. Voltak köztük parancsnokhelyettesek, törzsfőnökök is, de parancsnoki beosztásban csak Szabó László dandártábornok „duplázott".

A Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke
(akkor még ezredesként)
előbb a második váltás, majd
a hetedik váltás parancsnoka volt. Sőt,
Szabó László később még egyszer visszatért
Afganisztánba, akkor az ISAF
RC North (Északi Régióparancsnokság)
törzsfőnöki teendőit látta el. Csakhogy a
kinti világ roppant nagyot változott, igaz,
eltelt közben két esztendő. Sorozatunk
második részében Szabó dandártábornok
még arról számolhatott be, hogy a
PRT-2 viszonylag nyugodt biztonsági
körülmények közepette láthatta el feladatát,
a hetedik kontingensnek azonban
már roppant komoly kihívásokkal
kellett szembenéznie. 2009-ben és 2010-ben a biztonsági helyzetet ugyanis az
akkoriban tartott parlamenti, valamint
tartományi választások határozták meg.
(A voksolások PRT-re háruló feladatairól,
a körülményekről a hatodik váltást
bemutató cikkünkben részletesen is szóltunk.)

A hetedik kontingens kiérkezése
körüli időkben az ellenállók a választások
meghiúsítását célzó erőfeszítéseik,
rengeteg halálos áldozattal, sebesülttel
járó merényleteik ellenére sem tudták
megingatni a lakosság bizalmát, sőt, a
helyzet kezdett konszolidálódni. A két
fő ellenálló szervezet, az ideológiai alapon
működő Talibán és a Hezb-i Islami
Gulbuddin ebbe nem kívántak belenyugodni,
ráadásul egymás közti véres leszámolásba
kezdtek. Érdekes és tragikus
– mondja Szabó László –, hogy
ugyan az ISAF, illetve az afgán kormányzati
és biztonsági erők elleni harcban
sokszor szövetséget kötnek, de amint
elterelődik figyelmük a közös ellenségről −
például a már említett konszolidáció
miatt −, rögtön egymásnak esnek.
Így volt ez 2010 elején is: a kölcsönös
leszámolások közben a közbiztonság
olyan mélypontra került, amelyet csaknem
egy esztendő következetes, nagy
erőfeszítést igénylő munkájával lehetett
normalizálni.

Több támadás érte ekkor a PRT-7 katonáit
is. Egy öngyilkos merénylő már
a szolgálatuk átvételének napján konvojuknak
hajtott autójával, de a páncélzat
megóvta a katonákat. Egy alkalommal
kézifegyverrel lőttek egy jelenlétfenntartó
magyar járőrre, majd 2010 februárjában
ennél is komolyabb incidensre
került sor, amikor a később elfogott
merénylők kézi páncéltörő rakétája eltalálta
a konvoj egyik járművét. A golyóálló
üveg ugyan megfelelő oltalmat
jelentett az RPG-gránát közvetlen hatásával
szemben, ám a belülről leváló
üvegdarabok súlyos, szerencsére nem
életveszélyes sérüléseket okoztak a gépjármű
vezetőjének és parancsnokának.
A sebesülteket helikopteres mentéssel
azonnal a Mazar-e Sharif-i német katonakórházba
szállították, ahol szakszerű
ellátásban részesültek, majd felépülésük
után, saját kérésükre, folytatták a
missziót. Az egyik magyar sérült − immár
az OMLT (Operational Mentoring
and Liaison Team – műveleti tanácsadó
és összekötő csoport) tagjaként −, újabb
afganisztáni szolgálatot vállalt. „Nem
szeretném a balszerencsés nap emlékével
zárni afganisztáni élményeimet, ezért
ismét szembe akarok nézni sorsommal"
– indokolta döntését a katona.

A PRT 7. váltásának gerincét a hódmezővásárhelyi
MH 5/3. Lövészzászlóalj
katonái alkották, így a helyőrségükben
tartott búcsúztatásukkor ők vehették
át a kontingensnek adományozott
köztársasági elnöki csapatzászlót is,
amelyre az államfő képviselője mellett
szalagot kötött a zászlóanya is. (A zászlóanya
„intézménye" régi hagyományokon
alapul. Rendszerint egy köztiszteletben
álló hölgy vállalta fel, hogy
az alakulat lelki támasza, patrónusa lesz,
s a csapatzászlóra szalagot tűzve is kifejezi
a katonák iránti szolidaritását. A
PRT 7. váltása esetében e tisztet a dandár
volt parancsnoka, majd Hódmezővásárhely
alpolgármestere, Csorba Mihály
dandártábornok özvegye töltötte be.)

„De, hogy ne csak komoly és komor
dolgokról beszéljünk – mondja a parancsnok –, a hódmezővásárhelyi «zöm»
mást is adott a kontingensnek. Szeged
környékiek lévén, általánossá vált a táborban
a «szögedies» kiejtés, így a «rossz
nyelvek» szerint a szolgálat végére már
a dunántúli katonák is akcentus nélkül
mondták: körömpörkölt."

Visszatérve az alaprendeltetésre, a
PRT-7 is rengeteg rövid, közép- és hosszú
távú projektet kezdett, illetve fejezett
be. Az ISAF koncepciójával összhangban,
a tartományi és a járási vezetőkkel,
valamint a lakossággal egyeztetve
a biztonság, valamint az állami
szervek pozíciójának megerősítése
mellett a fő figyelmet
továbbra is egészségügyi,
oktatási és infrastrukturális
beruházásokra
fordították.

Afganisztánban
akut probléma a lakosság
iható vízzel való ellátása,
valamint a hegyekből rendszeresen
lezúduló árvizek
hatásainak semlegesítése.
(Az árvizek amellett, hogy
veszélyeztetik az otthonokat,
az embereket, rendre
tönkreteszik a roppant kevés
mezőgazdasági művelésre
alkalmas területet, elpusztítják
az egész éves
megélhetést adó termést.)
Így a PRT-7 kutakat fúratott,
törpe vízműveket építtetett
Nahrin és Tala-wa
Barfak járásokban és több helyen,
például Deh-e Sallah
járásban főszerepet vállalt az árvízvédelmi
töltések létrehozásában, avagy az
úgynevezett gabionok (árvízvédelmi kosarak)
telepítésében. Ezek a beruházások
jelentősen javították a magyar tartományi
újjáépítési csoport megítélését,
és mondhatni, ellensúlyozták a másutt,
például az Andarab-völgyben végrehajtott
projekteket.

„Roppant érzékenynek
kell lenni a beruházások tervezésénél
– mondja Szabó dandártábornok
–, ugyanis a tartományon belül
nem szabad preferálni egyetlen térséget
sem, mindenhová kell juttatni a segítségből.
A PRT-k természetesen
a népcsoportok között
sem tehetnek különbséget.
A törzsi alapon szervezett
társadalomban ugyanis a
különböző népek, a tádzsikok,
a pasthuk, a hazarák vagy épp
a gudzsorok megkülönböztetett
érdeklődéssel figyelik,
hogy mások nem kapnak-e
többet, mint ők."

A 7. váltás nevéhez kötődő,
oktatási célú beruházások közül
ki kell emelni a khinjani
leányiskola teljes rendbetételét,
a Baghlan-i Jadidban és
a Dushiban lévő leányiskolák
tetőszerkezetének felújítását,
valamint egy új leányiskola
felépítését Banuban. Az egészségügyi
támogatásaik között
szerepelt egy tébécé-klinika, valamint
egy BHC (Basic Health Clinic – alapellátó
klinika) létrehozása, és természetesen ők is folytatták a mindenkori, rövid
távú segélyezési akcióikat, élelmiszert,
ruházatot, sátrakat, iskolai felszerelést
és berendezési tárgyakat juttatva el a rászorulóknak.
Ami pedig az afganisztáni,
roppant elmaradott infrastruktúrát illeti:
a PRT-7 a lakosság és az ISAF közlekedésének
biztosítása érdekében útfelújításokat
végzett Shorcha település térségében,
valamint Nahrin járásban.
Mindezen feladatokat a kontingens természetesen „csak" tervezte és szervezte,
illetve szavatolta a megvalósítás biztonsági
körülményeit. Az ISAF PRT-filozófiája
szerint ugyanis a beruházásokat
közbeszerzés alapján, lehetőleg a
helyi vállalkozók bevonásával kell megvalósítani,
ezzel is munkalehetőséget
biztosítva a helyi lakosságnak.

Amikor Szabó Lászlót a két váltásban
teljesített szolgálatának összehasonlítására
kérem, sok azonosságot, de jelentős
különbségeket is említ. Két esztendő
múltán visszatérő parancsnokként nem
„küszködött" beilleszkedési, ismerkedési
problémákkal, hiszen jól ismerte a
feladatot, a helyi viszonyokat. Sok tartományi,
katonai és kormányzati vezető
még a helyén volt a hetedik váltás idején
is, és emlékeztek a második kontingenssel
megkezdett közös, sikeres
együttműködésre. Ugyanakkor – teszi
hozzá a parancsnok –, a hetedik váltásnak
drasztikusan leromlott biztonsági
körülmények közepette kellett végrehajtania
a feladatait. Vagyis minden,
akár a legapróbb projekt tervezésekor
is elsősorban a kontingens és a lakosság
biztonságát kellett szem előtt tartaniuk.
Ezek a „tényezők" nem mindig szolgálták
az alapvető cél elérését, azaz az egyszerű
emberek életkörülményeinek lehetőség
szerinti, gyors és hatékony javítását.
Túl sok volt ugyanis az „ellendrukker".  „Mindezen nehézségek ellenére
a PRT-7 sikeresen hajtotta végre
küldetését, és ez leginkább a kontingens
katonáinak köszönhető" – mondja Szabó
tábornok.

Találékonyság. Ez a szó
foglalja össze leginkább azt, hogy mitől
olyan jók, többiek közül is kiemelkedők
a magyar katonák, akik mindenkivel
közvetlen, jó viszonyt tudnak kialakítani,
a leghatékonyabban használják ki a
„szerényebb" honi erőforrásokból adódó
lehetőségeiket, csak a feladatra összpontosítanak,
nem nézik a nehézségeket
és egymásra vigyázva, mindig mindent
„megoldanak".

Szabó Béla

Fotó: MH PRT-7

Forrás: Magyar Honvéd 2013. január

(Folytatjuk!)