Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiállítás nyílt Szombathelyen a magyar és osztrák békefenntartók munkájáról

Szöveg: honvedelem.hu / alon.hu |  2012. május 19. 19:33

„A magyar és osztrák katonák részvétele békemissziós tevékenységekben” címmel kiállítás nyílt Szombathelyen, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Nyilvántartó Parancsnokság Deák Ferenc utcai irodájában. Az eseményen nagy számban vettek részt magyar és osztrák érdeklődők. A tárlat a szombathelyi hadtörténeti kiállítás részeként a város katonatörténeti emlékeinek gyarapítását szolgálja.

1595935874
Magyar részről − dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter képviseletében − Szegő László
dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi főosztályvezetője, főhadsegéd vett részt az eseményen, osztrák
részről pedig Dietmar Hübsch, az Osztrák Békemissziós Szövetség elnöke vezette a küldöttséget.

A vendégek köszöntése után Jagadics Péter nyugállományú alezredes a tárlat megnyitásának
körülményeiről szólva elmondta: ez egy nem szokványos kiállítás, mely eredetileg Szombathely
belvárosában nyílt volna meg, de végül a Nyilvántartó Parancsnokság irodája adott helyet az anyagoknak. Az
alezredes örömét fejezte ki, hogy a szervezés során sikerült megszólítani azokat a vasi katonákat,
akik korábban békemissziós tevékenységet végeztek.

A tárlat különlegessége, hogy azt a magyar és burgenlandi katonák önerőből szervezték, költségeit
is saját maguk finanszírozták. A cél az, hogy a toborzóiroda a honvédelmi nevelés részeként
interaktív módon tudja felhasználni a kiállítási anyagokat.

1595935875
A kiállítást magyar részről megnyitó Szegő László dandártábornok elmondta: jelenleg is
mintegy ezer magyar katona teljesíti missziós küldetését a világ számos pontján. A tábornok− aki korábban
Bosznia-Hercegovinában szintén misszióban szolgált − kiemelte, hogy a katonák
családjuktól, hazájuktól távol teljesítenek felelősségteljes szolgálatot.
A kiállítást a közösség és a hagyományápolás szép példájának nevezte, amely az
osztrák és magyar katonák együttműködésével jött létre.

Osztrák részről Dietmar Hübsch, az Osztrák Békemissziós Szövetség elnöke örömét fejezte ki,
hogy ezen a kiállításon ismét megjelenik az osztrák−magyar barátság. Az elnök elmondta: az osztrák
hadsereg mintegy ezerötszáz fővel vesz részt jelenleg különböző békemissziókban, főleg a Balkánon
és a Közel-Keleten.

A kiállítás megnyitóján a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) nyugat-magyarországi szervezete és az Osztrák Békemissziós Szövetség burgenlandi szervezete együttműködési
megállapodást írt alá.

A rendezvény további részében a kiállítás egyes elemeit olyan katonák mutatták be, akik az adott
területen teljesítettek szolgálatot.
Így a SFOR-kiállítást Bodnár György főtörzsőrmester, a ciprusi és sinai missziót Oláh György
százados, a grúziai megfigyelő és az afgán missziót Benczik Gábor alezredes, az irakit Turczi László zászlós; osztrák részről a sinai, goláni, ciprusi missziókat Franz Liszt
tartalékos alhadnagy mutatta be.

1595935875

 További képeket a galériában tekinthetnek meg!