Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország közvetítő szerepet tölt be a Nyugat-Balkán és az Európai Unió között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Koncsek Barna főhadnagy, Bruzák Noémi / MTI, Szakál Szebáld |  2022. szeptember 13. 15:30

Magyarország közvetítő szerepet tölt be a Nyugat-Balkán és az Európai Unió között - mondta Novák Katalin köztársasági elnök Vjosa Osmani koszovói államfővel tartott sajtótájékoztatóján szeptember 13-án, kedden Pristinában.

Novák_2

Kiemelte: Európa békéjéhez, stabilitásához szükséges, hogy a Nyugat-Balkánon béke és biztonság legyen, ehhez járul hozzá a KFOR-haderő, valamint egy jövőbeli európai uniós tagság a Nyugat-Balkán országai számára. Közölte, hogy Magyarország határozott és elkötelezett a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának támogatásában és ebbe beletartozik Koszovó európai integrációja is.

Most, hogy Ukrajna és Moldova megkapta a tagjelölti státuszt, ez egyszerre lehetőség és veszély - mondta, hozzátéve: egyfelől lehetőség, hiszen felgyorsíthatja a csatlakozást azoknak, akik teljesítik a követelményeket, de veszély is, hiszen beelőzhetnek olyanok, akik politikai okból kapnak tagjelölti státuszt, és később kell majd teljesíteniük a kritériumokat. Novák Katalin hangsúlyozta: ebben a vonatkozásban az esélyt látjuk, és azt a lehetőséget szeretnénk megragadni, hogy a mostani időszak felgyorsíthatja a már várakozó országoknak az integrációt. Kiemelte, hogy a koszovói vízummentességet Magyarország az első perctől fogva támogatja.

Koszovói látogatásának kapcsán Novák Katalin elmondta: Magyarországon a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka, és ebben a minőségben hagyomány, hogy meglátogatja a külföldön szolgálatot teljesítő katonákat is. Hozzátette: ennek a hagyománynak tesz eleget, amikor a koszovói KFOR-misszióban meglátogatja a szolgálatot teljesítő ötszáz magyar katonát. Kitért arra is, hogy a koszovói látogatáson részt vesz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

Novák_1

„Különös büszkeség az, hogy magyar parancsnoka van ennek a KFOR-missziónak” - mutatott rá, gratulálva Kajári Ferenc vezérőrnagynak a szolgálatához.

Vjosa Osmani emlékeztetett, hogy Magyarország számos területen támogatta Koszovót a történelem folyamán, beleértve a pandémia időszakát is. Hozzátette: a két ország kapcsolata történelmi hagyományokra épül, ugyanakkor közös értékeken és célkitűzéseken is osztozunk. Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget, valamint az integrálódás Európába - tette hozzá. Kitért arra is, hogy Magyarország óriási támogatást biztosított a koszovói hallgatók számára, mintegy 300 hallgató vett részt a Stipendium-ösztöndíjban. Kiemelte, hogy más európai országokhoz hasonlóan, Koszovó is energiaválsággal néz szembe. Mint mondta, az egész régiónak fokoznia kell az együttműködést ezen a területen annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a terheket.

Vjosa Osmani elmondta: itt az ideje, hogy Koszovó kapcsolata az Európai Unióval szintet lépjen, és ebben az évben Koszovó jelentkezni fog a tagjelölti státuszra. Hozzátette: az európai integrációs út minden lépésekor számítanak Magyarország hathatós és folyamatos támogatására, hogy Koszovó elnyerje megérdemelt helyét a nagyobb európai családban.

Kapcsolódó cikkek