Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

a szerző felvételei - 59. oldal

Cikkek
_SNJ3121

Minden magyar katona fontos

2022. május 12. 6:59

Egy napon két átadás-átvételi ünnepségen is magyar katonáké volt a főszerep Bosznia-Hercegovinában. Május 11-én ugyanis mind az EUFOR, mind pedig a helyi NATO Parancsnokság törzsfőnöki tisztségét magyar dandártábornoktól és ezredestől, magyar dandártábornok és ezredes vette át a szarajevói Butmir táborban. Az ünnepségeken jelen volt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és dr. Maróth Gáspár nemzeti fegyverzeti igazgató is.

Kadét_szakmai_nap_Kiskunmajsa (20)

Nemes küzdelemben bizonyították felkészültségüket

2022. május 10. 13:44

Kadét szakmai napot szerveztek a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai részére május 9-én, Kiskunmajsán. A középiskola 2019-ben csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, jelenleg a 9., a 10. és a 11. évfolyam egy-egy osztályában tanulnak a program szerint összeállított tematika alapján a diákok.

Európa Napja (nyitó2)

Néma koszorúzás Európa Napján

2022. május 9. 14:27

A déli harangszó vezette fel az Európa Napján tartott néma koszorúzást Székesfehérváron, május 9-én, hétfőn.

sere_nyitó

Túlélés, elkerülés, ellenállás és kiemelés

2022. május 9. 11:48

Újabb SERE-képzést (Survival, Evasion, Resistance, Extraction - túlélés, elkerülés, ellenállás és kiemelés) tartott az MH Altiszti Akadémia a csobánkai lő- és gyakorlótéren. A tavaly év végén meghonosított program arra készíti fel a katonákat, hogy akár magukra maradva is képesek legyenek túlélni, elrejtőzni, míg ki nem mentik őket szorult helyzetükből.

Judo_Koszovó_kapott (9)_borító

Harcművészeti képzést tartottak Koszovóban

2022. május 8. 14:59

A koszovói műveleti területen tartózkodó MH KFOR Kontingens tartalékos katonái Judo edzésen vettek részt május elején, a Novo Selo-i táborban.

borító_egyesület

Fél évszázados jubileum

2022. május 8. 8:39

„Köszönöm a haza és a honvédelem iránti elkötelezettségüket, a katonai hagyományok ápolása érdekében végzett munkájukat, hazánk történelmi eseményeinek színhelyein tett tisztelgő látogatásaikat, amellyel hozzájárultak a Magyar Honvédség céljainak a megismertetéséhez” - üdvözölte levélben megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a csongrádi Béri Balogh Ádám Honvéd Klub tagjait dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

a20 - nyito

Adatok a fellegekből

2022. május 7. 18:12

A balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) vezetése az alakulat műszaki fejlesztésének tervezéséhez szükséges digitális alaptérkép elkészítésére kérte fel a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. szakembereit.

_SNJ2669

Éld túl, kerüld el, állj ellen, menekülj meg!

2022. május 7. 10:11

Újabb SERE képzést tartott az MH Altiszti Akadémia a csobánkai lő- és gyakorlótéren. A tavaly év végén meghonosított program arra készíti fel a katonákat, hogy akár magukra maradva is képesek legyenek túlélni, elrejtőzni, míg ki nem mentik őket szorult helyzetükből.

Halásztelek (3)

Csapatzászló átadással búcsúztak a kadétok

2022. május 6. 19:28

Önkéntes területvédelmi tartalékos katonák közreműködésével, ünnepélyes csapatzászló átadással búcsúztak a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ 12. évfolyamos kadétjai.

Békeműveleti felkészítés Szolnok (8)

Honvéd tisztjelöltek felkészítése Szolnokon

2022. május 6. 15:44

ENSZ békeműveleti alapfelkészítésen vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több mint harminc honvéd tisztjelöltje május 2-5. között az MH Béketámogató Kiképző Központban. A foglalkozások a békefenntartói eljárások tantárgy keretében zajlottak, a kihelyezett szolnoki órákért a hallgatók kreditpontokat kapnak, a tantárgy gyakorlati jeggyel zárul.