Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 251. oldal

Cikkek
1595906111

Németország egyharmaddal csökkentené hadseregét

2010. augusztus 14. 7:48

A német védelmi miniszter hajlik arra, hogy az ország több mint egyharmaddal csökkentse hadseregének létszámát és felfüggessze a hadkötelezettséget – közölték kormányforrások. Németország, amely jelentős erőkkel vett részt az elmúlt évek nemzetközi katonai küldetéseiben, öt különböző modellen dolgozik annak érdekében, hogy lefaragja a védelmi költségeket és modernizálja haderejét.

1595906110

Három NATO katona halt meg Afganisztánban

2010. augusztus 13. 20:45

A szövetséges erők három katonáját, köztük két britet öltek meg szélsőségesek Afganisztán déli részén, ahol az amerikai és az afgán erők fokozták hadműveleteiket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szoros kapcsolatban álló tálibok ellen – közölték pénteken a katonai hatóságok. Közben kudarcba fulladt az afgán hadsereg első, ambiciózus önálló hadművelete.

1595906108

Szórakozásból romboltak

2010. augusztus 13. 15:37

Szórakozásból rombolt le egy elhagyatott afganisztáni házat három lengyel katona az egyik varsói napilap honlapján pénteken közzétett videofelvétel tanúsága szerint. A háromperces felvételt még 2009 októbere és 2010 áprilisa között készítette az Afganisztánban állomásozó, mintegy 2500 fős lengyel kontingens néhány tagja.

Magyar Honvéd 2010/09.

2010. augusztus 13. 14:46

1595906107

Véget ért a misszió

2010. augusztus 13. 12:02

Véget ért egy újabb misszió az Mazar-e Sharifben lévő tábori kórházban. A magyar egészségügyi katonák befejezték hat hónapos küldetésüket. Munkájuk elismeréseként NATO érdemrendeket vehettek át a kórház parancsnokától és a magyar nemzeti rangidőstől.

Újabb dokukemtumokat szivárogtat ki a Wikileaks

2010. augusztus 13. 8:42

A nyomatékos washingtoni figyelmeztetés dacára, az afganisztáni háborúval kapcsolatos újabb dokumentumok közzétételére készül a Wikileaks oknyomozó honlap, de ezúttal ügyel arra, hogy ne sodorja bajba az afgánokat. Teszi mindezt több civil szervezet kérésének ellenére is.

1595905852

Műlábbal a Kilimandzsáró tetején

2010. augusztus 12. 18:37

Három háború három amerikai hadirokkantjának együtt mindössze egyetlen egészséges lába van, ez mégsem akadályozta meg őket abban, hogy felkapaszkodjanak Afrika legmagasabb hegycsúcsára, a Kilimandzsáróra. A nem mindennapi teljesítményt igénylő túrát a napokban vitték véghez.

1595905850

Páncélozott járművek a biztonságért

2010. augusztus 12. 13:18

Megérkeztek a hadműveleti területre, és a Camp Marmal táborban átvette a közbeszerzési eljárással vásárolt páncélozott személygépkocsikat a Mazar-e Sharif-ben szolgálatot teljesítő Magyar Honvédség Nemzeti Támogató Elem Afganisztán állományának szakemberei.

1595905848

Lentiből Afganisztánon át Debrecenbe

2010. augusztus 12. 11:08

A Magyar Honvédség második legfiatalabb tábornoka és a legnagyobb szárazföldi alakulat parancsnoka: három városban több mint 3500 katona a beosztottja.. A honvedelem.hu dr. Böröndi Gábor dandártábornokkal, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokával beszélgetett.

1595905847

Pénzhiány az al-Kaidánál

2010. augusztus 12. 8:11

Alig több mint egy év leforgása alatt immár harmadszor kért pénzadományokat híveitől az al-Kaida, ami annak lehet a jele, hogy a terrorszervezet anyagi gondokkal küzd. Az al-Kaida üzenete egy szélsőségek által használt honlapon jelent meg szerdán. Hasonló ahhoz, mint a szervezet egyik afganisztáni parancsnokának, Musztafa Abu al-Jazídnak tavalyi júniusi felhívása volt.