Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 263. oldal

Cikkek
1595904319

Kivonulnak a britek a Sangin-völgyből

2010. július 8. 6:49

A brit csapatok kivonulnak majd Afganisztán déli régiójának egyik különösen veszélyes részéről, ahol az elmúlt években már közel 100 emberüket veszítették el, s az ottani feladatokat átadják az amerikai csapatoknak – jelentette be a brit védelmi miniszter, Liam Fox szerdán.

1595904313

Súlyos tévedés Afganisztánban

2010. július 7. 12:53

Öt afgán katona vesztette életét, további kettő pedig megsebesült szerdára virradóra a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egy tévedésből végrehajtott légicsapásában – közölte azt afgán védelmi minisztérium, elítélve az újabb súlyos melléfogást.

1595904306

Könnyíteni akarnak a helyiek életén

2010. július 7. 6:55

Baghlan tartományban a közelmúltban sikeresen végrehajtott ISAF- és ANSF-műveleteknek köszönhetően már ebben a térségben is mód nyílik egészségügyi- és oktatási intézmények építésére, vagy a műveletek során megrongált klinikák, iskolák felújítására, felszerelésére.

1595904055

Szomorú hetet kezdett a NATO

2010. július 6. 9:00

Újabb három katonája haláláról számolt be kedden a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) alig fél nappal azután, hogy jelentette négy katona elvesztését. Mind a három újabb áldozat életét a tálib lázadók gyakran használ fegyvere, a házi készítésű akna oltotta ki az ország déli részén. Állampolgárságukat nem közölték.

1595904053

Ismét az afganisztáni akciókat segítené a Charles De Gaulle?

2010. július 6. 6:45

Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke a közelmúltban tett látogatást a Charles de Gaulle repülőgép-hordozón, ahol többek között a francia haditengerészet afganisztáni szerepvállalása is szóba került. A tervek szerint a repülőgép-hordozó az elkövetkezendő hónapokban kezdheti meg útját az Öböl-régió felé.

1595904049

A Tornado GR4-eseken fogják tesztelni az új levegő-föld rakétákat

2010. július 5. 12:30

Várhatóan jövő évben kezdődnek meg az MBDA Brimstone levegő-föld rakéták légi próbái a Panavia Tornado GR4 repülőgépek fedélzetén, a BAE Systems wartoni repülőterén. Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma egy 8,6 millió fontos szerződés keretei között bízta meg a BAE Systems céget azzal, hogy integrálják a fegyvert a légierő Tornado GR4 gépeinek arzenáljába.

1595904043

16 tonna kábítószert semmisítettek meg Afganisztánban

2010. július 4. 17:01

Az afgán kormányerők a hétvégén megöltek 63 kábítószercsempészt és terroristát, továbbá megsemmisítettek 16 tonnányi drogot és kábítószerek előállításhoz használt vegyszereket. Az afgán belügyminisztérium vasárnapi közlése szerint a kétnapos akcióban a Pakisztánnal határos déli térségben őrizetbe vettek 10 fegyverest, köztük külföldieket is.

1595904042

Hivatalba lépett Petraeus tábornok

2010. július 4. 13:05

Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban – közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője. Közben hivatalosan hivatalba lépett vasárnap David Petraeus amerikai tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők új főparancsnoka.

1595904041

Szigorítások a McChrystal-botrány miatt

2010. július 4. 6:21

Robert Gates amerikai védelmi miniszter utasította a magas rangú katonai vezetőket, hogy interjúadás előtt tájékoztassák a Pentagon közkapcsolatokért felelős osztályát. A Gates által pénteken kiadott utasítás ugyanakkor nem jelenti a tájékoztatás vagy a vezetőkkel való interjúkészítés lehetőségének korlátozását.

1595904040

Új parancsnok Szentendrén

2010. július 4. 5:48

2010. július 1-jétől új parancsnoka van a szentendrei MH Központi Kiképző Bázisnak (MH KKB). Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter Mikusi Zsolt ezredest, a bázis parancsnokhelyettesét nevezte ki a szervezet élére. Mikusi ezredes néhány napja érkezett vissza Afganisztánból, ahol az ISAF főparancsnokságán, Kabulban szolgált hat hónapig.