Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feith László - 3. oldal

Cikkek
1596048657

Úszó történelemformálók

2018. május 23. 18:16

Az ausztrál partoktól 800 kilométerre északkeletre, 3000 méter mélységben találták meg nemrég a második világháború idején elsüllyedt USS LEXINGTON roncsait. Az amerikai repülőgép-hordozó végzetét jelentő korall-tengeri csata volt a történelem első olyan összecsapása, amit a szemben álló hadiflották úgy vívtak meg, hogy nem is látták egymást.

1596047442

Most vagy soha!

2018. április 24. 13:41

A német hadvezetés az összes tartalék bevetésével, illetve az Oroszországgal kötött béke eredményeként keleten felszabadult csapatokkal 1918 tavaszán döntő csapást akart mérni a franciákra és a britekre a nyugati hadszíntéren, mielőtt az amerikaiak gyökeresen megváltoztatnák az európai erőviszonyokat.

1596046556

Tavaszi diadalmenet

2018. április 2. 11:44

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legdicsőségesebb fejezete a küzdelem második évének tavaszán íródott. Ekkor a honvédsereg a Tisza vonala mögül előrelendülve visszavívta az ország nagy részét, a hadjárat tetőpontján pedig felszabadította a fővárost, Pest-Budát. Bár az áhított cél, a császári főerők megsemmisítése nem valósult meg, az 1849. április 2. és május 21. között történtek joggal kerültek arany betűkkel hadtörténelmünk lapjaira.

1596045957

Centenáriumi tervek

2018. március 19. 7:21

Egy évszázados fennállásának megünneplésére készül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, miközben továbbra is több, a történelmünk minél alaposabb megismeréséhez elengedhetetlen projektben – például az első világháborús veszteséglista összeállításában – vállal főszerepet.

1596045067

A magyar Napóleon

2018. február 28. 7:23

Idén ünnepli fennállásának 170. évfordulóját a Magyar Honvédség. A történelmi eseményt felidéző rendezvények sora már januárban kezdetét vette, méghozzá egy másik jubileumhoz, Görgei Artúr születésének 200. évfordulójához kapcsolódóan. Ezen apropóból ismerkedjünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legendás hadvezérének pályafutásával!

1596043564

Időutazás

2018. január 18. 10:31

Tizenhét év után ismét van állandó fegyvertörténeti kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban. Ez a tárlat ugyanakkor lényegesen többet nyújt az érdeklődőknek, mint bármelyik korábbi ebben a témakörben. Az egyik legfontosabb újítás, hogy ezúttal a látogatók a kiállított fegyverek, felszerelések egy részét kézbe vehetik, felpróbálhatják.

1596042914

Élni és élni hagyni

2017. december 25. 14:49

Az első világháború harcaiban közel tízmillió katona halt hősi halált. Volt azonban egy rövid időszak, amikor a szemben álló felek a nyugati fronton beszüntették a küzdelmet, és egy végtelennek tűnő pillanatra béke köszöntött a lövészárkokra. A karácsony néhány napra halálos ellenségeket tett baráttá.

1596042629

Magas hegyek között

2017. december 18. 9:46

Az afganisztáni misszióra történő felkészülés keretében magashegyi harcászati repülőkiképzésen vettek részt a szolnoki szállítóhelikopter-zászlóalj pilótái, fedélzeti technikusai és műszaki katonái a horvátországi Zadarban.

1596042463

Sárcsata

2017. december 14. 11:42

„A pokolban estem el – (Úgy hívták: Passchendaele)”. Siegfried Sassoon angol költő és katona írta ezt a száz éve, 1917 novemberében véget ért harmadik yperni csatáról, amelynek során nem csak a németekkel kellett megküzdeniük a támadó briteknek. Az igazi ellenség az időjárás volt, ami katasztrofális hatást gyakorolt a hadműveletükre.

1596042050

Regionális Prima Díjat kapott Hermann Róbert

2017. december 5. 7:19

A magyar tudomány kategóriában dr. Hermann Róbert főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetének neves kutatója kapta a Regionális Prima Díjat.