Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gémes Ildikó százados

Cikkek
1595960215

„Mundérban ecsettel”

2013. szeptember 22. 10:14

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szervezésében, a hagyományoknak megfelelően szeptember 17-én huszonkettedik alkalommal nyitották meg a tíznapos „Mundérban ecsettel” fantázianevű képzőművészeti alkotótábort Bujákon.

1595959902

Palotaőrök, zenészek és turisták egy helyszínen

2013. szeptember 17. 8:19

Szeptember 15-én tizenkét óra előtt néhány perccel katonai rendészek állítottak fel kordonokat a Szent György téren. A készülődés kíváncsivá tette az arra járó turistákat és türelmesen, egyre többen várakoztak, hogy részesei lehessenek a délben kezdődő eseménynek. E verőfényes napsütéses napon az év utolsó zenés őrségváltását nézhették meg az érdeklődők.

1595959867

Az év utolsó zenés őrségváltása

2013. szeptember 14. 11:25

A Sándor-palota protokolláris őrzését végző, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységéhez tartozó honvéd palotaőrök és a Budapest Helyőrségi Zenekar az év utolsó zenés őrségváltását tartják szeptember 15-én, vasárnap 12 órakor a Szent György téren.

1595959281

Beálltak a sorba!

2013. szeptember 4. 14:00

Tizenegy jól felkészült, korszerű tudással rendelkező hadnaggyal bővült állományunk, akik erősíteni fogják a dandárt” − mondta Kun Szabó István dandártábornok szeptember első munkanapján az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár állományának tartott sorakozón. A pályakezdő tisztek bemutatása előtt a parancsnok elismeréseket adott át a Petőfi Sándor laktanya alakulóterén.

1595957422

Begurult a kamion a debreceni Kossuth térre

2013. július 21. 8:34

Július 19-én, pénteken Debrecenbe érkezett az augusztus 3-4. között Kecskeméten megrendezendő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót népszerűsítő roadshow kamionja.

1595956848

A dallamok szárnyra kaptak Debrecenben

2013. július 10. 9:52

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a debreceni Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivált. A háromnapos rendezvénysorozaton elismert magyar és külföldi katonazenészek a város több pontján adtak koncertet július 4−6. között.

1595956569

Leszereltek a kiképzők

2013. július 2. 16:44

Az önkéntes tartalékos rendszer működtetése, beindítása és kihasználása még számunkra is egy tanulási folyamat, amiben nagy lehetőség van, de nyilván ehhez a másik oldalról is kell a megfelelő fogadókészség − mondta Kun Szabó István dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka a napokban az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzőinek leszerelése alkalmából tartott elköszönésen.

1595956534

A mai kor katonájának legendás védőszentje

2013. július 1. 10:00

Az írásos emlékek erőskezű, hatalmas termetű emberről számolnak be, aki élete alkonyán is megőrizte legendás testi erejét –  mondta Szent Lászlóról Marton Gábor őrmester az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóaljnál tartott ünnepségen június 27-én, a Petőfi Sándor laktanyában.

1595955957

Nincs pihenés, elérkezett a fesztiválok ideje!

2013. június 21. 14:16

Megkezdődött a szabadságolások időszaka, ami a legtöbb esetben a pihenésről, a feltöltődésről, a kikapcsolódásról, a családi nyaralásról és a barátokról szól − de nem mindenhol.

1595955370

Ócsán köszöntötték az önkénteseket

2013. június 6. 19:30

Az önkéntes műveleti tartalékosokat Piros Ottó mérnök ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese köszöntötte bevonulásuk alkalmából, június 4-én az ócsai kiképző bázison.