haditechnika - 78. oldal
Éleslövészet Észtországban
2020. december 2. 19:33
Először hajtott végre nyilvános éleslövészetet - az izraeli-német EuroSpike cég (a Rafael Advanced Defense Systems, a Diehl Defence és a Rheinmettal Defence közös vállalata) által gyártott - Spike SR irányított páncéltörő rakétával az Észt Védelmi Erők.
Ember nélkül is veszélyes
2020. november 28. 14:31
A már ismert, gumikerekes, távolról irányítható, magas autonómiájú Mission Master Autonomous - Unmanned Ground Vehicle (A-UGV) szárazföldi járműcsalád új, felfegyverzett felderítő tagját mutatta be a Rheinmetall.
BrahMos, földről indítva
2020. november 27. 16:54
Végrehajtották az indiai BrahMos szuperszonikus cirkálórakétával az első, szárazföldi célok elleni tesztindítást november 24-én. A sikeres startra az Andaman és Nocobar-szigeteken lévő lőtéren került sor. A konténerből indított 400 kilométeres hatótávolságú rakéta a hivatalos jelentések szerint eltalálta a kijelölt célját.
Török járművek Ugandának
2020. november 25. 20:16
Kiderült, hogy Uganda az a meg nem nevezett afrikai ország, mely nagy mennyiségű, gumikerekes páncélozott csapatszállító járművet vásárolt a török Otokar cégtől.
Gripen, Rafale vagy F-16-os válthatja a horvát MiG-21-eseket
2020. november 21. 13:05
A horvát védelmi miniszter november 11-én jelentette be, hogy megkezdték a vadászgép tenderre beérkezett ajánlatok kiértékelését: ezek alapján amerikai, francia vagy svéd típus válthatja a horvát MiG-21-eseket.
Három Lynx Ausztráliában
2020. november 20. 11:09
A Rheinmetall átadta a KF41 Lynx gyalogsági harcjármű első három, Ausztráliának szánt prototípusát.
A brazil kapcsolat
2020. november 19. 14:18
Két darab KC-390 Millennium típusú, légiutántöltésre is alkalmas teherszállító repülőgépet vásárol Magyarország - jelentették be november 17-én. A magyar légierő a típus harmadik üzemeltetője lesz.
Eurofighter: jöhet az újabb flotta
2020. november 19. 8:29
A német légierő újabb harmincnyolc darab Eurofighter Typhoon Tranche 4 vadászbombázó repülőgépet állíthat majd hadrendbe. Az új, többfeladatú kéthajtóművesek a korai, korlátozott képességekkel rendelkező Tranche 1-es Typhoon-okat váltják majd fel a Luftwaffénál.
Vízen a második
2020. november 18. 8:07
A dél-koreai Okpo hajógyárban vízre bocsátották a Dosan Ahn Chango-osztály második egységét.
Döntöttek a Perle francia atomtengeralattjáró további sorsáról
2020. november 16. 14:07
2020. június 15–én tűz ütött ki a francia haditengerészet touloni bázisán tartózkodó Perle nukleáris támadó tengeralattjáró orrszekciójában. A lángokat csak másnap délutánra, mintegy tizennégy órás küzdelem után sikerült elfojtania a legénység tagjainak és a kivezényelt száz tűzoltónak. Pierre Vandier admirális, a Marine Nationale nemrég kinevezett új vezérkari főnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a lefolytatott vizsgálat szerint a balesetet az egyik világítótestnél bekövetkezett zárlat, majd a belső műanyag falburkolat kigyulladása okozta. A hajó szárazdokkba került és jelenleg még zajlanak strukturális vizsgálatai.