Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honveddreamteam.hu

Cikkek
1595900118

Derecskén is remekelt a Bálint-Marton páros!

2010. április 13. 11:38

Ugyanúgy, mint a két héttel ezelőtti idénynyitó mohácsi viadalon, a Derecske-kupán is a negyedik helyen végzett a Bálint Zoltán, Marton Dániel páros. A Honvéd Dream Team duója annak ellenére elégedetten zárta a tereprali-bajnokság második futamát, hogy az utolsó szelektív szakaszon még a dobogóra is volt esélye.

1595899832

Felkészültek a derecskei száguldásra

2010. április 8. 10:47

Szűk kéthetes pihenő után pénteken folytatódik a hazai tereprali-bajnokság. A vasárnapig tartó Derecske-kupán természetesen rajthoz áll az idénynyitón a magyar értékelésben negyedik helyen végzett Honvéd Dream Team egysége, a Bálint Zoltán, Marton Dániel páros.

1595898962

Bálint Zoltán új navigátorral készül a pénteki versenyre

2010. március 25. 13:47

A Mohács-kupával és a Honvéd Dream Teammel rajtol pénteken az országos tereprali-bajnokság. A tavalyi szezonban az ötödik helyen végző Bálint Zoltán új navigátorral, Marton Dániellel vág neki a sorozatnak. A katonai csapat versenypárosának az első „éles” megmérettetése lesz a szezonnyitó.

1595896238

Már csak 250 kilométer…

2010. január 29. 8:20

Már csak egyetlen, körülbelül 250 kilométeres szakasz választja el a 2010-es Budapest-Bamako-rali résztvevőit, így a Honvéd Dream Team tagjait az agadiri céltól. A mezőny – a Bálint Zoltán, Gazdag Ákos, Barkó István katonai egységhez hasonlóan – hegyi, szerpentines úton jutott el Tafraoute-ba.

1595896229

Katonai mentőcsapat a Bamako-ralin

2010. január 28. 12:43

Amellett, hogy az összes feladatot megoldották, a „sárga angyal” szerepét is betöltötték szerdán a Honvéd Dream Team tagjai a 2010-es Budapest-Bamako-ralin. Bálint Zoltán, Gazdag Ákos és Barkó István az egyik elakadt vetélytársán segített a Sidi-Ifniig tartó körülbelül 200 kilométeres szakaszon.

1595896226

Már feltérképezte Afrikát a Honvéd Dream Team

2010. január 28. 9:03

Kalandmentes napja volt a 2010-es Budapest-Bamako-ralin a Bálint Zoltán, Gazdag Ákos, Barkó István alkotta Honvéd Dream Teamnek. A katonai csapat tagjai állítják, a „Nagy Afrikai Futam” első hete sokkal nehezebb volt. A Tan Tan városához közeli kempingben töltötte az éjszakát a mezőny többi tagjával együtt a trió.

1595888155

Törtek a féltengelyek, de célba ért a Dream Team

2009. június 15. 12:05

A Baja Eurocarpatica vasárnapra kiírt hat szelektív szakaszából négyet is törött féltengellyel tett meg a honvédségi tereprali-csapatot erősítő Bálint Zoltán, Honfi Barnabás páros. A duó azonban egyetlen pillanatra sem adta fel a küzdelmet, s végül a nyolcadik helyen ért célba a bajnokság harmadik – Romániában rendezett – futamán.

1595887532

Off-road vezetéstechnikai képzés Erdélyben

2009. május 26. 9:06

A Honvéd Dream Team három tagja, Bálint Zoltán zászlós, Honfi Barnabás zászlós, valamint Szenáki László főtörzsőrmester az elmúlt három napot Pócsik László a Honvéd Dream Team project felelős vezetője és Benyó Miklós sportszakmai igazgató vezetésével Romániában töltötte, ahol off-road vezetéstechnikai, valamint navigációs képzésen vettek részt.

1595886951

Bevonulás után ötödik hely!

2009. május 13. 9:50

Felülmúlta az egy hónappal ezelőtti magyar bajnoki idénynyitón nyújtott teljesítményét Bálint Zoltán és Honfi Barnabás. A honvédségi tereprali-csapat, a Dream Team pilótája és navigátora a derecskei hetedik helyezés után a Rábaköz-kupán a közvetlen élmezőny tagjaként az ötödik lett!