Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2113. oldal

Cikkek
1595905833

Újabb pokolgépet találtak Észak-Írországban

2010. augusztus 10. 19:39

Újabb pokolgépet találtak Észak-Írországban kedden a hatóságok, ezúttal Cookstownban, egy gépkocsi alatt. A rendőrséget, mint a BBC jelentette, telefonon értesítették. A környéken lakóknak el kellett hagyniuk otthonaikat.

1595905832

Újabb repülőgép zuhant le Alaszkában

2010. augusztus 10. 19:31

Lezuhant Alaszka délnyugati részén egy repülőgép, amelyen nyolcan utazhattak – jelentette be kedden a The Anchorage Daily News című lap a nemzeti gárda helyi szóvivőjére hivatkozva. Néhány héten belül ez már a második repülőgép, amelyik lezuhant az USA legészakibb szövetségi államában.

1595905832

Tábornokot vádolnak Libanonban

2010. augusztus 10. 19:24

Izrael javára történő kémkedéssel vádoltak meg Libanonban kedden egy korábban fontos posztot betöltő nyugalmazott tábornokot, aki halálos ítéletet is kaphat. Õ az első politikus, aki ellen kémkedési ügyben emeltek vádat a közel-keleti országban.

1595905832

Fel nem robbant aknákat találtak a Bohinji-tóban

2010. augusztus 10. 19:14

Több mint százharminc – eredetileg az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregnek szánt – fel nem robbant első világháborús aknát találtak tűzszerészek hétfőn az északnyugat-szlovéniai Bohinji-tóban.

1595905831

Irán tömegsírokat ásott az amerikai katonáknak

2010. augusztus 10. 19:02

Iránban tömegsírokat ástak az amerikai katonáknak arra az esetre, ha az Amerikai Egyesült Államok megtámadná a közép-keleti országot – jelentette be kedden a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik volt parancsnoka.

1595905831

Irán hatékonyabban dúsít?

2010. augusztus 10. 15:10

Irán megkezdte a natanzi urándúsító üzemében idén felszerelt második centrifugasorának használatát, megsértve ezáltal az ellene bevezetett ENSZ-szankciókat – közölte hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). A nyugati országok azt gyanítják, hogy Irán – az urán további dúsításával – nukleáris fegyvert akar előállítani.

1595905831

Nő az áldozatok száma Afganisztánban

2010. augusztus 10. 15:07

Az év első hat hónapjában huszonöt százalékkal nőtt az afganisztáni harcok civil áldozatainak száma, legtöbbjük halála a felkelők számlájára írható – olvasható az ENSZ egy kedden közzétett jelentésében. A dokumentum igazolta a szövetségesek erőfeszítéseit, ugyanis az előző év első felében a civil halálos áldozatok 31 százalékáért voltak felelősek a nemzetközi erők, míg az idei év első hat hónapjában 18 százalékra csökkent ez az arány.

1595905830

Japán bocsánatot kért a koreaiaktól

2010. augusztus 10. 9:53

Közleményben kért bocsánatot a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom okozta szenvedésekért. Kan Naoto a japán megszállás közelgő századik évfordulója alkalmából adott ki közleményt, mely szerint “mély bűntudatot érez és őszintén bocsánatot kér” a gyarmatosítás éveiben okozott szenvedésekért.

1595905830

Katonai titkokat adott el Kínának az amerikai hadmérnök

2010. augusztus 10. 9:49

Bűnösnek találta hétfőn egy honolului szövetségi esküdtszék azt az amerikai hadmérnököt, akit azzal vádoltak, hogy haditechnikai titkokat adott el Kínának. A B-2-es lopakodó bombázó fejlesztésbe is bevont Noshir Gowadia a többi között ahhoz segítette hozzá Kínát, hogy megépíthessen egy olyan robotrepülőgépet, amely képes elkerülni a hőérzékelővel felszerelt föld-levegő rakétákat.

1595905829

Nem kap amerikai pénzsegélyt a libanoni hadsereg

2010. augusztus 10. 9:48

Az amerikai kongresszus felfüggesztette a libanoni hadseregnek szánt pénzsegély folyósítását. A százmillió dolláros pénzsegély leállításáról szóló, egy hete hozott döntést helyi idő szerint hétfőn jelentette be Howard Berman, a képviselőház külügyi bizottságának demokrata párti elnöke.