Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katonazene - 3. oldal

Cikkek
20230517_KG_szekesfehervar_galaest_015

„A zene tartja össze szakmai utam!”

2023. június 9. 8:08

Igazán különleges megtiszteltetés érte az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár kötelékében szolgáló Ruff Tamás őrnagyot, hiszen Egressy Béni-díjat vehetett át Magyarország honvédelmi miniszterétől. A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmesterét a honvédelem napja alkalmából tüntették ki az elismeréssel, melyet kiemelkedő katonazenészi és zeneszerzői tevékenységéért érdemelt ki.

Áron_nyitó

Levezényel otthon egy alaki bemutatót

2023. június 6. 7:33

„Az biztos, hogy a zenével szeretnék foglalkozni. Az is lehet, hogy zongorista, esetleg katonazenész vagy karmester leszek” – árulta el portálunknak a tízéves Sturm Áron, akit méltán nevezhetünk a katonazene legnagyobb és egyben legkisebb rajongójának. Ritka az olyan ünnepélyes zászlófel- és levonás, hangverseny és szakalaki bemutató, amelyre Áron nem látogat el.

katonazene

Regionális katonazenekari fesztivál Győrött

2023. június 4. 17:27

Hagyományteremtő jelleggel, június 9-én, pénteken rendezik meg az I. Győri Regionális Katonazenekari Fesztivált. A Magyar Honvédség helyőrségi zenekarai közül a kaposvári, székesfehérvári, tatai és szolnoki lép fel majd a házigazda győri mellett. A katonazenészek 17 órától a belvároson átvonulva, a Dunakapu téren szórakoztatják majd a közönséget. A szakalaki bemutatók mellett a Honvéd Együttes „Talpra magyar!” című táncelőadása színesíti majd a 19.30-ig tartó kora esti programot. A fesztivál zárásaként a Magyar Honvédség Központi Zenekara ad filmzenéket felvonultató koncertet 21 órától - egy meglepetés vendéggel.

2

Újabb látványos zenés őrségváltás

2023. május 29. 11:47

Ismét rengeteg érdeklődőt vonzott a zenés őrségváltás május 27-én, szombaton Budapesten, a Sándor-palotánál. A zenés, dinamikus látványosságot az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrség és az MH BHD Budapest Helyőrség Zenekara szolgáltatta a Szent György téren.

katzene_index

A zene nyelvét mindenki megérti

2023. május 28. 16:18

A Tatai Patara Fesztivál részeként tizennegyedik alkalommal rendeztek Regionális Katonazenekari Fesztivált május 27-én, szombaton, a város főterén.

Nyito_katonazene

Katonadal és rap a Szent István téren

2023. május 21. 10:33

Hat katonazenekar kétszáz zenésze adott közös koncertet május 20-án, szombaton Budapesten. A 175 éves a Magyar Honvédség Honvédelem Napi Katonazenekari Fesztivál látványos, sok érdeklődőt vonzó főattrakciójára a Szent István Bazilika előtti téren került sor.

_65A9969

A beiktatás évfordulója

2023. május 13. 15:23

A köztársasági elnök asszony beiktatásának első évfordulóját ünnepeljük ezen a hétvégén a Szent György téren, így a Sándor-palota ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Ez alkalomból az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekar naponta kétszer térzenével szórakoztatja az érdeklődőket, valamint mindkét nap látható a 32. Testőrezred Gyalogos Testőrség zenés őrségváltása is, a Budapesti Helyőrség Zenekara közreműködésével.

Katonazene_nyito

Összhangzat

2023. május 9. 7:17

Hat katonazenekar ad összevont koncertet a 175 éves a Magyar Honvédség Honvédelem Napi Katonazenekari Fesztivál fő eseményeként, május 20-án, szombaton 19 órától a budapesti Szent István téren.

KF_nyitó

Zenés őrségváltás – idén először

2023. május 4. 14:54

Az év első zenés őrségváltását rendezték meg április 29-én, szombaton Budapesten, a Sándor-palotánál. A rengeteg érdeklődőt vonzó zenés, dinamikus látványosságot az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrség katonái és az MH BHD Budapest Helyőrség Zenekara szolgáltatta a Szent György téren.

katonazene_index

A magyar katonazene napját ünnepelték

2023. április 25. 10:32

A magyar katonazene napja alkalmából rendezett koszorúzást, állománygyűlést, valamint szakmai szimpóziumot az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a Petőfi Sándor laktanyában és a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban április 24-én, hétfőn.