Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiállítás - 125. oldal

Cikkek
1595918726

Német Leopard török kaftánban

2011. május 16. 15:26

Az Aselsan cég, Törökország legnagyobb védelmi vállalata elkészült a német Leopard 2A4 típusú harckocsi modernizált változatával. A korszerűsített harckocsin, amely a Leopard 2NG (Next Generation) elnevezést kapta, a török vállalat több olyan technológiai újítást is alkalmaz, amelyek megjelennek a saját fejlesztésű Altay harckocsin is.

1595918708

A Dunántúl legnagyobb harcászati gyűjteménye

2011. május 14. 9:10

„Minden egy múzeumi kiállítással kezdődött. Hadtörténeti tárlathoz kért segítséget tőlünk a városi múzeum és a gyűjtés olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk: nem hagyjuk elveszni. Nagyatád sokáig katonaváros volt, ennek állítottunk emléket a gyűjteménnyel és az ebből kinőtt hadiparkkal. Ma már nemzetközi egyenruha-kollekció, több harcjármű, számos kézifegyver és miniatűr harcászati kiállítás is látható itt” – mondta Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy, a 69. Harckocsi Ezred Baráti Körének elnöke. Kilenc éve áll a látogatók rendelkezésére a hadipark. A nagyobb méretű kiállítási tárgyak a szabad ég alatt, míg a kisebbek a múzeum épületében tekinthetők meg.

1595918706

Végleg hazatért a középhátvéd

2011. május 14. 7:04

Lóránt Gyula, az Aranycsapat (és más egyesületek mellett a Budapesti Honvéd SE) legendás középhátvédje 1981. május 31-én a görög PAOK Szaloniki edzőjeként halt meg – mérkőzés közben kapott szívinfarktust. A tartalékos tisztként disszidált labdarúgót Endingenben temették el. Földi maradványai, a család kérésére, harminc év után kerültek vissza Magyarországra: május 13-án szülővárosában, Kőszegen helyezték örök nyugalomra.

1595918456

Magyarországot a Szent Korona szimbolizálta Norfolkban

2011. május 12. 16:49

Ebben az esztendőben is nagy sikere volt nemzeti jelképünknek a norfolki NATO Fesztiválon. A magyar katonai közösség az esemény minden programjában képviselte hazánkat. Április 26-án a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán (ACT) – huszonnyolc tagország zászlajának felvonásával – kezdődött meg a NATO Fesztivál tavaszi rendezvénysorozata.

1595918418

Központban: az energia

2011. május 10. 6:01

Az V. RENEXPO Central Europe energetikai szakkiállítás keretében, május 5-én és 6-án hazánkban tartotta konferenciáját az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) a fenntartható energiaforrások EU válságkezelő műveletekben történő alkalmazásáról.

1595918179

Medvegyev elnök megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját

2011. május 9. 7:03

Dmitrij Medvegyev orosz államfő vasárnap, a május 9-i Győzelem Napjának előestéjén megkoszorúzta Moszkvában az ismeretlen katona sírját, ahol örök láng ég a Kreml fala mellett lévő Sándor-kertben. A II. világháborúban aratott győzelem 66. évfordulója alkalmából rendezett ceremónián részt vett Vlagyimir Putyin kormányfő és a kormány számos tagja. Ezt követően Medvegyev virágokat helyezett a Hős Városok Kreml falában lévő tábláinál.

1595918177

A hazatérés emléknapja

2011. május 8. 17:46

A bukovinai székelyek hazatérésének hetvenedik évfordulójára emlékeztek május 8-án, vasárnap a Budai Várban. Közösségük önazonosság-tudatának és összetartozásának megőrzése céljából a gróf Hadik András lovas szobra mellett rendezett ünnepségen, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet, majd helyezte el a tárca koszorúját. Az egész napos helyi megemlékezések mellett a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében hálaadó szentmisére, fotókiállításra, emlékülésre, illetve a programsorozatot záró hangversenyre is sor került.

1595918177

Elkészült a török nemzeti harckocsi prototípusa

2011. május 8. 16:45

Információk szerint a Török Nemzeti Harckocsigyártási Program (MITUP) elkészült az első török nemzeti harckocsi prototípusával, amit a május 10-én, Isztambulban megnyíló Nemzetközi Védelmi Kiállítás és Vásár 2011 (International Defense Exhibition and Fair – IDEF-2011) keretein belül mutatnak be először a nyilvánosság előtt. Az „Altay” projekt keretében – amelynek költsége eléri az 500 millió dollárt – négy prototípus készül az új harckocsiból.

1595918144

Repülőmajális Péren

2011. május 5. 15:35

A Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság győri Toborzó- és Érdekvédelmi Irodája idén május 1-jén is változatos látnivalót kínált a péri repülőtéren immár hagyományosan megrendezett repülőmajálison. A toborzó sátor fegyverbemutatója, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred harcjárművei és rakéta indítóállványa a fő látnivalók közé tartozott. Különösen a BTR-80-as harcjárműnél alakult ki „csúcsforgalom”, de népszerű volt a mentőgépjármű és a Győrben gyártott Rába tehergépjármű is.

1595917847

Elkezdődött a Lajta emlékév

2011. május 1. 12:23

A komáromi Monostori erődben tartott április 27-i, szerdai konferenciával kezdetét vette a Lajta emlékév, amelyet a műemléki védettségű Leitha/Lajta monitor 140 évvel ezelőtti vízre bocsátásának alkalmából hirdettek meg. A Lajta a legrégebbi úszóképes hadihajó az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből.