Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 206. oldal

Cikkek
1595990426

Vendégeket hívtak

2015. március 29. 15:58

Félidejéhez érkezett a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj újoncainak gyorsreagálású szakfelkészítése. A kiképzésen részt vevő katonák eddig elsajátított képességeiről március 26-án bárki személyesen is meggyőződhetett. Az alakulat címerállata után Pegazus-simogatónak keresztelt foglalkozási napon kétszázöt diák is részt vett.

1595990420

Vagonra fel, vagonról le

2015. március 29. 6:38

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái évente legalább kétszer elgyakorolják azt, hogy miképpen kell az alakulat alegységei által használt gépjárműveket és haditechnikai eszközöket vasúti vagonokra rakodni, lekötni és onnan leszállítani.

1596733823

Vezetni tudni kell!

2015. március 27. 17:56

A harc- és gépjárművezetők számára tartottak kiképzést a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi és hódmezővásárhelyi helyőrségeiben.

1595990171

Futás a Gripenek mellett

2015. március 27. 7:19

Borús, kissé szeles időben rendezték meg az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis futóbajnokságát március 26-án, csütörtökön. A hatvankét versenyzőt azonban nem az időjárási körülmények, csak a kitűzött cél érdekelte: minél gyorsabban teljesíteni a távokat.

1595990165

Értékelik az ENSZ békefenntartó missziók stratégiai, műveleti helyzetét

2015. március 26. 15:30

Az Egyesült Államokban tesz hivatalos látogatást dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök március 23−28. között. Ennek során részt vesz az ENSZ békefenntartó tevékenységében szerepet vállaló tagállamok vezérkari főnökeinek New Yorkban megrendezendő konferenciáján.

1595990154

Életmentő „recept”

2015. március 26. 7:26

„Bármennyire is fontos az emberi élet, ha a feladat vagy a körülmény nem engedi, vakmerő módon ne akarjon senki hőssé válni, mert annak nemcsak a sérült, hanem egy egész csapat kárát láthatja!” − mondta Socwell őrmester, a koszovói Novo Selo táborban állomásozó amerikai erők egészségügyi altisztje a magyar katonáknak.

1595989818

Új alegység Tatán

2015. március 18. 13:26

Ünnepélyes keretek között adták át a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár legújabb alegységének zászlaját. Az elöljáró döntésének megfelelően az új kötelék − melynek megnevezése 2. Lövészzászlóalj − március 1-jétől kezdte meg tevékenységét. Az új alegység parancsnoka Farkas Gábor alezredes, aki korábban az alakulat felderítőfőnöke volt.

1595989592

Szakmai megmérettetés, többnemzeti környezetben

2015. március 17. 11:28

Idén immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a FOURLOG elnevezésű logisztikai kiképzést, ami jelenleg a Cseh Köztársaság, Ausztria, Szerbia és Magyarország logisztikai szakos tisztjelöltjeinek szakmai felkészítése és együttműködési gyakorlata. Az idei kiképzés március 8−21. között három országban zajlik.

1595989587

Magyar gyerek tanítja…

2015. március 17. 7:17

A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj magyar „Charlie” századának egyik kiemelt feladata, hogy úgynevezett fire phobia kiképzést tartson a Koszovóban szolgáló KFOR-erők számára. Ezúttal a török katonáknak kellett legyőzniük a tűztől való félelmüket.

1595989578

Megkezdődött a tartalékosok alapkiképzése Szentendrén

2015. március 16. 17:34

Megkezdődött az önkéntes védelmi tartalékosok és az önkéntes műveleti tartalékosok alapkiképzése március 16-án, hétfőn Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia Szentendrén lévő bázisán.