Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 209. oldal

Cikkek
1595988007

A szerencse forgandó

2015. február 17. 7:17

Tízéves a magyar Griff-, azaz a Gripen-program. Az első öt hajózó átképzése a JAS–39-esekre 2005. január elején kezdődött, az első magyar felségjelű Gripennel pedig a svédországi Linköping bázison szállt fel 2005. február 16-án a SAAB egyik berepülőpilótája. A magyarok közül elsőként, önállóan 2005. március 23-án Fekete Tamás – akkor még őrnagyként – repülte ennek a típusnak a 149-es oldalszámú „A” változatát.

1595987767

Változó feladatkör

2015. február 16. 7:28

2014 decemberében végleg levonták az ISAF-lobogót az utolsó afganisztáni NATO-bázison is. Egy küldetés tehát véget ért, de január elején már el is kezdődött az új misszió. Korom Ferenc dandártábornok, a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke a térség jó ismerője. Szolgált PRT-parancsnokként és az Északi Régió törzsfőnökeként is Afganisztánban.

1595987426

Búvárok a sörgyárban

2015. február 7. 7:20

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred búvárai meghódították a kőbányai sörgyár misztikusnak tetsző pincerendszerét. A különleges helyszínen való merülés különleges lehetőség volt, hiszen a „békaembereknek” berendezett termeken és folyosókon kellett átküzdeniük magukat.

1595987422

Repülésbiztonsági konferencia Szolnokon

2015. február 6. 19:23

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison a napokban rendezték meg a 2014. kiképzési évet értékelő repülésbiztonsági konferenciát. A rendezvényen részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, illetve Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke.

1595987405

Különleges műveleti erők integrációja és hibrid hadviselés

2015. február 5. 17:55

A Nemzeti Haderő 2015−2018 címmel megjelent honvédelmi miniszteri program miniszteri iránymutatásának stratégiai környezetelemzése alapján a jövőben „megnő a »láthatatlan« vagy »hibrid« hadviselés lehetősége”. Erről tartottak egyhetes felkészítést a közelmúltban Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon.

1595987178

Lengyel vendégek Szolnokon

2015. február 5. 15:49

Lengyel különleges műveleti katonákból álló csoport látogatott el a napokban a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központba (MH BTKK). A vendégek − az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljjal közösen végrehajtott felkészítést követően − megtekintették a január közepén megnyitott első világháborús kiállítást.

1595987168

Ellenerő nélkül nincs realisztikus kiképzés

2015. február 5. 7:25

Mint azt korábban (mozgó)képekben hírül adtuk: alapszintű lőgyakorlatokkal kezdődött az év az MH Bakony Harckiképző Központ ellenerőszázada számára. A tavaly tizedik születésnapját ünneplő, speciális század esetében azonban nemcsak a 2015-ös év az új, hanem az is, hogy Schön Ádám főhadnagy személyében januártól új, megbízott parancsnok irányítja az alegységet.

1595987165

Missziós felkészítések Szolnokon

2015. február 4. 17:51

Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban megkezdődtek a 2015. évi kiképzések. Egyszerre három hadműveleti területre történő felkészítés zajlik; az UNFICYP-be készülő magyar kontingens 37. váltásában szolgáló 40 katona felkészítése mellett egy missziós törzstiszti célfelkészítés, valamint az afganisztáni misszióba készülők kiképzése jelent feladatot a központ katonáinak.

1595987160

Kötelékbe kerültek

2015. február 4. 13:39

Az év első alapkiképzésére február 2-án, hétfőn bevonultak az újoncok Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájába.

1595987141

Speciális lőgyakorlatot teljesített a díszegység

2015. február 3. 9:35

A zord téli időjárás ellenére az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének katonái már januárban lőgyakorlaton vettek részt. A püspökszilágyi lőtéren az állomány az éves kötelező lőgyakorlat mellett az adott szolgálati helyre vonatkozó fegyverhasználatot is gyakorolta.