Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 255. oldal

Cikkek
1595958066

A különleges képességekkel ismerkedtek

2013. augusztus 7. 10:17

Izgalmas bemutatón vettek részt az MH Altiszti Akadémiára bevonult önkéntes műveleti tartalékosok az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred jóvoltából augusztus 6-án, kedden délután az újpesti hadikikötőben. Betekintést nyerhettek a tűzszerészek és a hadihajósok nem mindennapi életébe és szokványosnak nem nevezhető munkájába.

1595958060

Táborozók a hajdúhadházi gyakorlótéren

2013. augusztus 6. 17:09

Immár harmadik alkalommal rendezte meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a KatonaSuli Nyári Tábort a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison. Az egyhetes „katonáskodásban” azok a diákok vehettek részt, akiknek iskolája akkreditálta a KatonaSuli-programot, illetve a katonai alapismeretek tantárgy képzésként valamilyen szinten − tantárgyi keretek között vagy szakkörként − működik az iskolában.

1595958039

Egy perc, és bumm!

2013. augusztus 5. 9:54

Egy perc hosszúsága sok mindentől függ. Egy robbantási foglalkozás során például attól is, hogy elhiszed-e a kiképzőnek: a hatvan centi hosszú gyújtózsinór valóban egy perc alatt ég el…

1595958033

Az összefogás fontossága a műveleti területen

2013. augusztus 4. 17:22

Az Afganisztánban tartózkodó és különböző feladatot ellátó magyar kontingensek minden esetben segítik egymás munkáját, amire július végén jó példát láttunk Kabulban.

1595958025

Lövészek a nyári forróságban

2013. augusztus 4. 11:00

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóaljának katonái a nyáron sem pihennek, épphogy befejezték a vízi kiképzést, már át is települtek a helyőrségi gyakorlótérre, ahol harcászati szakaszellenőrző foglalkozást hajtottak végre.

1595957782

Gyerekzsivaj és airsoft a Petőfi-laktanyában

2013. augusztus 2. 7:56

Színes bemutatókkal, vidám katonazenével, airsoft-lövészettel és rengeteg élménnyel várta az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a „Military katonai kiképzőtábor” résztvevőit, valamint a Budapest Főváros Önkormányzat Cseppkő Gyermekotthonának lakóit augusztus 1-jén, csütörtökön a Petőfi Sándor laktanyában.

1595957747

KatonaSuli-tábor indult Szolnokon

2013. július 30. 12:31

A katonák életével ismerkedhetnek meg diákok ezen a héten az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis által szervezett KatonaSuli-táborban. Az ötnapos nyári programot tavaly rendezték meg először, olyan sikerrel, hogy sok diák idén azért várta a nyarat, hogy ismét eljöhessen ide.

1595957428

Katonadolog

2013. július 22. 7:38

2013. július 18., csütörtök. A megszokottnál korábban szólal meg az ébresztő. Első gondolatom az, hogy alszom tovább, de nem, ez nem az a nap, ma nem lehet késni. Kiképzés lesz az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél, kifejezetten újságíróknak, hát felkelek.

1595957149

Új elemekkel bővül a tartalékosok alapkiképzése

2013. július 17. 9:48

Több mint százan érezték úgy, hogy a jövőben önkéntes műveleti tartalékosként szeretnék hazájukat szolgálni, és kezdték meg az egy hónapos alapkiképzést július 16-án Tatán, a Klapka György laktanyában.

1595956884

Magyar tüzérkiképzés Kongóban

2013. július 12. 10:21

Francia vezényszavaktól hangos a Dél-Kivu tartomány székhelyén található Camp TP udvara. Az EUSEC kongói tanácsadó missziójának egyik tagja, a tatai lövészdandár tüzérosztályától érkezett Lökösházi Béla őrnagy tart harcszolgálati felkészítést a 10. Katonai Körzet közvetlen tüzérosztályából kiválasztott tizenkét katonának.