Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új elemekkel bővül a tartalékosok alapkiképzése

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. július 17. 9:48

Több mint százan érezték úgy, hogy a jövőben önkéntes műveleti tartalékosként szeretnék hazájukat szolgálni, és kezdték meg az egy hónapos alapkiképzést július 16-án Tatán, a Klapka György laktanyában.

A közel négy héten át tartó kiképzés során az újoncok fokozott tempóban sajátítják el a katonák számára nélkülözhetetlen tudnivalókat. Lőkiképzés, harcászat, alaki gyakorlatok, vegyivédelmi kiképzés és még számtalan egyéb foglalkozás vár a leendő tartalékosokra − tudtuk meg Pasa Tibor tartalékos őrmestertől, a kiképzés egyik vezetőjétől.

1595957149

A 25 napos kiképzés programja ez alkalommal új elemekkel is bővül, mivel a missziók során összegyűlt tapasztalatok alapján olyan új feladatok épültek be a kiképzésbe, mint például aknák felderítése, felszedése és hatástalanítása. Ezenfelül az újoncok a menet során új tapasztalatok alapján tanulják meg a járőrfeladatok végrehajtását, melyre a kiképzők is különleges felkészítést kaptak Afganisztánból hazatért, tapasztalt katonáktól − tette hozzá Pollák Ferenc önkéntes tartalékos százados, aki szintén kiképzőként vesz részt a munkában.

A bevonulást szemrevételező Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka elmondta: a mai napon két helyszínen zajlik a bevonulás, Tatán és Szentendrén, összesen mintegy háromszáz fővel gyarapodik a tartalékosok állománya. Legtöbbjük még nem teljesített katonai szolgálatot, így az alapkiképzéssel is most találkoznak először. Hozzátette, az elmúlt év tapasztalatai megmutatták: az önkéntes tartalékos rendszer kiválóan működik, megfelelve azoknak a céloknak és kritériumoknak, melyeket annak idején, a fejlesztés során kitűztek. A tartalékosok minden kiemelt feladatban részt vettek, képességeiket kiválóan megmutatta az elmúlt hónapokban az árvízi helyzet is, mely a tartalékos rendszer népszerűsítéséhez is nagyban hozzájárult.

1595957149

„Olyan dolgokra vagyok kíváncsi, amik pörgetik az embert − igazából kalandvágyból jelentkeztem" − mondta Szemők Zoltán, aki a civil életben könyveléssel és adótanácsadással foglalkozik, a lehetőségről pedig egyik barátjától szerzett tudomást, aki már korábban bevonult önkéntesnek.

Barabás Ádámot más motiválja. Azt mondta, kihívásként tekint a kiképzésre, a honvédség iránti érdeklődését pedig édesapja történetei keltették fel, aki katonaként szolgált. Szájd Anasztázia nyolc és fél évig volt szerződéses katona, misszióban is járt, tartalékosnak pedig azért jelentkezett, mert már hiányzott neki a katonaélet.

Fotó: Galovtsik Gábor