Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 426. oldal

Cikkek
1595904610

NATO-katonákat ölt egy afgán kommandós

2010. július 14. 6:52

Három brit katonatársával végzett közös járőrözés közben egy afgán kommandós kedden a dél-afganisztáni Hilmend tartományban – közölte egy helyi biztonsági forrás. Az afgán védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a Laskargáh tartományi székhely közelében történt incidensben további négy brit katona megsebesült.

1595904607

Amerikai delegáció tett látogatást a műszakiaknál

2010. július 14. 6:28

Amerikai katonai delegáció látogatásának helyszíne volt 2010. július 12-én Szentesen az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. A programok sorában először megismerkedhettek a műszaki ezred rendeltetésével, felépítésével, a NATO felajánlott alegységek feladatával, a nemzetközi szerepvállalásban végzett tevékenységével.

1595904605

Hőségriadó a Magyar Honvédségnél is

2010. július 13. 15:46

A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint vasárnapig mindenképpen marad a kánikula, a hétvége második napján azonban néhány fokkal visszaesik a csúcshőmérséklet. Közben kedden a hőség miatt az ország nagy részére kiadták a harmadfokú figyelmeztetést, és a meleg miatt a Magyar Honvédségnél is könnyítéseket vezettek be.

1595904352

Műszaki szemle a Holt-Tiszán

2010. július 12. 6:24

A Magyar Honvédség 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj szervezésében került végrehajtásra az a technikai szemle melynek célja a KD-84 készletek alkalmazhatóságának értékelése volt. Az 1984-ben rendszeresített könnyű deszant átkelő készlet alkalmazási területe igen széles, a Magyar Műszaki Kontingens kötelékében is praktikus, jól használható eszköznek bizonyult.

1595904339

Hazamehetnek az orosz ügynökök

2010. július 9. 11:14

Bűnösnek vallotta magát egy manhattani szövetségi bíróságon az az Egyesült Államokban letartóztatott tíz személy, akit azzal vádoltak, hogy az orosz kormány titkos ügynökei. Az amerikai és orosz kormány kémcserét hajt végre: az orosz ügynököket kitoloncolják Oroszországba, amely négy bebörtönzöttet ad cserébe értük. Ez a hidegháború óta a legnagyobb kémcsere.

1595904335

Átvehette első C-27J Spartan szállítógépét a marokkói légierő

2010. július 9. 7:14

Az Alenia Aeronautica átadta a marokkói légierő első C-27J Spartan típusú szállítógépét. Az észak-afrikai ország még 2008 októberében írta alá a 165 millió dolláros szerződést az olasz gyártóval, melynek értelmében összesen négy darab Spartan érkezhet majd a megrendelőhöz.

1595904333

Tűzvonalban vizsgáztak a győriek

2010. július 9. 6:47

A németországi Todendorf lőterén hajtott végre harcászati légvédelmi rakéta-éleslövészetet a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred egyik Mistral alegysége július elején. Az éleslövészeten a magyar katonák hat éles rakétaindításból hat célt semmisítettek meg. A lövészetről Kovács Ferenc mk. alezredessel, az ezred parancsnokával beszélgetünk.

1595904328

Fort Bragg mellett Szolnokon

2010. július 8. 22:27

Focinyelven fogalmazva megkezdődött a második félidő az MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett, februárban kezdődött Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyam hallgatói számára. A magyar, az észt és szlovák katonákkal a tatárszentgyörgyi lőtéren találkoztunk, ahol helikopterrel támogatott, szakasz szintű lőgyakorlatot hajtottak végre.

1595904323

„Hol emelkedtünk, hol zuhantunk”

2010. július 8. 21:38

Immár nyolcadik alkalommal élvezhetik a fiatalok a szolnoki repülőtéren megrendezett Pályára Irányító Repülőtábort, ahol nemcsak a magasságot próbálhatták ki a táborlakók, de egy veterán Puma pilótával is találkozhattak. A honvedelem.hu helyszíni riportja.

1595904321

„Tűz hull reánk az égből…”

2010. július 8. 13:17

Reggel 6 órakor a szokásos kávézó csapat álldogál a todendorfi lőtér 21-es számú épülete előtt. A máskor hangosan beszélgető, egymással évődő társaság ma reggel szokatlanul hallgatag, aggódva kémleli az eget. Az eddig kitűnő időjárás ezen a hajnalon kifejezetten zord arcát mutatja: borult és hideg.