Ludovika - 29. oldal
„Elhivatottnak és kitartónak kell lenni ezen a pályán!”
2017. január 19. 11:35
Honvédelmi pályaválasztási napot szervezett az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) veszprémi központja január 18-án, szerdán a Veszprém Városi Művelődési Központban. A szervezők célja az volt, hogy minél szélesebb körben bemutassák Veszprém megye középiskolás diákjainak, a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, valamint az érdeklődőknek a Magyar Honvédségnél elérhető továbbtanulási- és szolgálatvállalási lehetőségeket.
„Kizárólag tanteremben nem lehet tisztet képezni”
2017. január 19. 9:21
Új dékánja van 2017 januárjától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának. Dr. Pohl Árpád ezredessel a jelen lehetőségeiről és a jövő célkitűzéseiről beszélgettünk.
Honvédelmi pályaválasztási nap Veszprémben
2017. január 17. 9:31
Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ, Honvédelmi Pályaválasztási Napot szervez január 18-án, szerdán 10-14 óra között a Veszprém Városi Művelődési Központban.
A honvéd tisztjelöltek egyszerre katonák és diákok
2017. január 14. 7:03
Immár ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődő fiatalok előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK) január 13-án, pénteken. A barátságtalan idő ellenére idén is rengetegen látogattak el az intézmény Hungária körúti campusára, hogy tájékozódjanak a képzési lehetőségekről és betekintsenek a hallgatói élet fontosabb pillanataiba.
„Mindvégig katonák maradtak”
2017. január 13. 13:41
Az 1943. január 12-i doni áttörés 74. évfordulója alkalmából, a Magyar Királyi 2. Hadsereg elesett hőseinek emlékére rendeztek ünnepi megemlékezést és koszorúzást csütörtökön, Budapesten, a Ludovika Campus előtt.
Az NKE két karán is nyílt napot rendeznek a héten
2017. január 10. 14:51
Már csak pár napot kell aludni, és kitárja kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az érdeklődők előtt. Január 13-án a honvédtisztjelöltek napi életével ismerkedhetnek meg mindazok, akik részt vesznek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) által szervezett nyílt napon az egyetem Hungária körúti campusán, január 14-én pedig a Ludovikán várja a látogatókat az Államtudományi és Közigazgatás Kar (ÁKK).
Az ember sosem tudhatja, a gondviselés kivel mit akar
2017. január 7. 7:26
Petrusz Tibor 1924-ben született Budapesten. Gyerekkorában édesapja háborús történeteit hallgatva nem volt kérdés számára, hogy érettségi után a Ludovika Akadémiára jelentkezik. 1942-ben nyert felvételt, majd 1944-ben magyar királyi katonatisztté avatták. Személyesen élte át a második világháború eseményeit és szörnyűségeit, a politikai ellenállás terén kifejtett tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. Az 1956-os forradalomnak köszönhetően hét év után kiszabadult, életét vendéglátóipari szakmunkásként folytatta. Ma – 92 évesen – is örömmel látogat el egykori iskolájába, a Ludovikára.
Németországba készülnek az altisztjelöltek
2017. január 6. 7:12
Január első hetében háromnapos harcászati kiképzéssel folytatódott annak a negyvenkilenc honvéd altisztjelöltnek a felkészítése, akik lehetőséget kaptak a németországi Hohenfelsben megrendezendő nemzetközi gyakorlaton való részvételre.
Bolyaira emlékeztek az egykori hallgatók
2016. december 18. 9:57
Bolyai János születésének 214. évfordulójára közös rendezvénnyel emlékezett meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK), valamint a Zrínyi-Bólyai Nyugállományúak Klubja.
„Azért vagyunk, hogy mindig elegendő kiképzett katona legyen”
2016. december 6. 17:08
Hivatalosan is bejelentették az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság megalakulását és az alárendelt alakulatok átvételét december 6-án, kedden, Budapesten, a Zrínyi laktanyában. Az eseményen részt vett dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, valamint Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos is.