Ludovika - 46. oldal
Célkeresztben – mostantól az M1-en
2013. október 17. 10:37
Olvasóink jól tudják, hogy Célkeresztben című magazinműsorunkat eddig honlapunkon tekinthették meg minden hónapban. A műsor a nyári szünetben megújult, és az új évadban, az MTVA-val való együttműködésnek köszönhetően az M1-en jelentkezik majd. Az első adás ideje október 19-e, szombat 13:25 óra.
Tíz katonai vezető, aki meghatározta a 20. századi magyar történelmet
2013. október 12. 10:22
Szeptember végén hunyt el Kárpáti Ferenc egykori honvédelmi miniszter, aki utoljára vezette katonaként a tárcát. Heti 10-es összeállításunkban ennek kapcsán tíz olyan katonai vezetőt mutatunk be röviden, akik jelentősen meghatározták a 20. századi magyar történelmet – szokásunkhoz híven, szigorúan szubjektív szempontok szerint.
Magas színvonalú, kemény küzdelmek a Ludovika Viadalon
2013. október 4. 7:27
Október 3-án újabb hagyományteremtő eseménynek adott helyet a budapesti Zrínyi Miklós laktanya: itt rendezték meg az MH Ludovika Zászlóalj Viadalát, amely a tervek szerint innentől fogva minden évben várja majd a honvédség közelharcban jártas, versenyző szellemű katonáit. A nap folyamán az indulók igen színvonalas küzdelmek során tettek tanúbizonyságot az elsajátított ismeretekről.
Köszönteni és megköszönni gyűltünk egybe
2013. szeptember 26. 11:24
Köszönteni és megköszönni gyűltünk ma egybe. Megköszönni, hogy vannak hagyományok, amelyek folytathatunk, vannak erények, melyeket büszkén átvehetünk, és vannak hőseink, akikre emlékezhetünk, akiknek emléke hitet ad nekünk – mondta prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a 75, illetve a 70 évvel ezelőtt avatott egykori Ludovikások és Bolyaisok jubileumi diplomaátadóján, szeptember 25-én.
Csináld magad!
2013. szeptember 16. 8:23
Ha hinni lehet a felderítőknek – már pedig miért ne lehetne -, akkor sürgősen cselekedni kell, hiába „csak” honvédtiszt-jelölt az ember: merthogy kis erejű ellenség vette be magát a romvárosba, el kell fogni őket!
A közösség, amit szolgálunk, az a nemzet
2013. szeptember 10. 12:40
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem most, a második tanévnyitó ünnepségével kijelölte azt az utat, amely 2010 nyarán már megfogalmazódott: ismét létrehozni Magyarországon egy olyan egységes közszolgálati életpályát, amelynek alapvető vezérelve a szolgálat, a nemzeti elkötelezettség – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor szeptember 10-én Budapesten, a Ludovika téren.
„A legjobbak csatlakoztak hozzánk”
2013. szeptember 4. 10:50
Tizennégy pályakezdő hadnagy érkezett a Bocskai-dandárhoz szeptember másodikán azért, hogy mostantól a gyakorlatban kamatoztathassák a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megszerzett tudásukat. Debrecenben laktanya-sorakozón, Hódmezővásárhelyen állománygyűlésen mutatták be a fiatal tiszteket.
Bevonultak a honvédtiszt-jelöltek
2013. augusztus 27. 15:01
„Nem ígérem, hogy könnyű dolguk lesz. Senkinek nincs könnyű dolga, aki az MH Altiszti Akadémiára érkezik alapkiképzésre. Ugyanakkor higgyék el, képesek lesznek végigcsinálni” − ezekkel a szavakkal köszöntötte Horváth Gábor dandártábornok, a szentendrei alakulat parancsnoka az augusztus 26-án alapkiképzésre bevonult honvédtiszt-jelölteket.
Ünnepi pillanat
2013. augusztus 19. 18:14
A hivatásos tiszt pályafutásának egyik emlékezetes pillanata a tisztavatás. A megszabott rend és alaki előírások mellett zajló, mégis magasztos, látványos és ünnepélyes esemény a magyar tisztképzés 141 éve íródó története során számos alkalommal változott. Az alábbiakban ezeket a változásokat vesszük számba.
Csorba ne érje pengéjét, folt ne essék rajta
2013. augusztus 15. 19:00
Elvégeztétek a munkát, ami ahhoz kell, hogy megkezdhessétek a hivatásotokat. Bizonyítottátok az elkötelezettségeteket, a hűségeteket a kijelölt feladatokban – hangsúlyozta Hende Csaba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen augusztus 15-én, csütörtökön.