Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

misszió - 143. oldal

Cikkek
1595964933

Hende Csaba: stabil és kiszámítható lesz a katonai pálya

2013. december 28. 7:06

A honvédelmi miniszter a kormányzati ciklus hátralevő részében azt tartja legfontosabb feladatának, hogy stabilizálják a katonai életpályát, kiszámíthatóbbá, és ezáltal még vonzóbbá tegyék a honvédelmi hivatást.

1595964687

Ez történt az elmúlt hetekben…

2013. december 24. 11:32

De régen is volt az a novemberi éjszaka, amikor fagyoskodva várakoztunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljánál, indulásra készen… Talán szerencsénkre, de a külszolgálat alatt gyorsan repülnek a napok, egyik feladat a másik után következik. Összefoglalónkban az eddig végrehajtott feladatokról, eseményekről szeretnénk összefoglaló képet nyújtani az otthoniaknak.

1595964677

Tábori lelkészek az ünnepről, a családról, a karácsony üzenetéről (2. rész)

2013. december 23. 10:13

Sokan családi körben vagy éppen barátaikkal együtt, mások pedig egyedül készülnek a karácsonyra. Mi a helyzet azokkal a katonákkal, akik misszióban, távol a hazájuktól, távol a családjuktól szolgálnak és ünneplik Szent Karácsonyt. Erről beszélgettünk Nánai László őrnaggyal, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hivatalvezetőjével és Takács Tamás alezredessel, a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt vezető tábori lelkészével. Mindketten több missziót megjárt tábori lelkészek.

1595964674

Különleges alakulatok, missziók, crossfit

2013. december 23. 7:30

„Miskolcról származom, és az ottani baráti társaságomból mindenki fegyver-őrült volt. Így nem volt kérdés számomra, hogy a gimnázium után Szentendrére mentem az akkori Tiszthelyettes Szakképző Iskola és Kollégiumba, ahol 1998-ban kiválóan végeztem mélységi felderítő szakon” – meséli Zsiros Tamás zászlós, az MH Ludovika Zászlóalj vezénylő zászlósa, akivel nem mindennapi katonai pályafutásáról beszélgettünk.

1595964655

Tábori lelkészek az ünnepről, a családról, a karácsony üzenetéről (1. rész)

2013. december 21. 12:15

Advent idején, amikor az emberek készülnek Szent Karácsony ünnepére, különleges helyzetben vannak azok a katonák, akik hazájuktól távol, misszióban teljesítenek szolgálatot. Erről beszélgettünk Nánai László őrnaggyal, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hivatalvezetőjével és Takács Tamás alezredessel, a Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt vezető tábori lelkészével. Mindketten több missziót megjárt tábori lelkészek. (A beszélgetés második részét december 23-án, hétfőn tekinthetik meg.)

1595964654

Külföldi katonai missziók meghosszabbításáról döntött a kormány

2013. december 21. 10:02

Több afganisztáni katonai egység jövő év végéig, míg az ugandai, szomáliai és kenyai feladatellátás mandátumának 2015. március végéig való meghosszabbításáról döntött a kormány – derül ki Hende Csaba honvédelmi miniszter beszámolójából, amelyet december 20-án,  pénteken a parlament honlapján tettek közzé.

1595964636

Évzáró állománygyűlés Tatán

2013. december 19. 19:07

A napokban évzáró állománygyűlést tartottak Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

1595964633

Sikeres évet zárnak

2013. december 19. 14:50

Az idei év legfontosabb eseményeit sorolta fel és értékelte Sándor Zsolt dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka azon az évzáró sajtóbeszélgetésen, amelyet december 18-án, szerdán rendeztek Tatán.

1595964632

ALTHEA-medálokat kaptak a békefenntartók Szarajevóban

2013. december 19. 13:46

Féléves missziójuk végéhez közeledve átvehették ALTHEA-medáljaikat a Szarajevóban külszolgálatot teljesítő MH EUFOR Kontingens tizenharmadik váltásának katonái, akik Többnemzeti Manőver Zászlóaljban (MNBN) végezték munkájukat. A december 17-i medálparádén ott voltak a zászlóalj törzsében dolgozó, ugyancsak missziójuk végéhez érkező osztrák katonák is.

1595964628

Ez a nap a köszönetről szól

2013. december 19. 9:28

Ez a nap a köszönetről szól, elsősorban azok felé, akik a hadszíntéren missziós feladataikat maradéktalanul, kiválóan ellátták, a hazáért tevékenykedtek – mondta Mihócza Zoltán dandártábornok az MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán és az MH Logisztikai Mentorcsoport hetedik váltásából, valamint az ISAF egyéni beosztásaiból hazatért katonák visszafogadó ünnepségén Székesfehérváron, december 18-án, szerdán.