Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 523. oldal

Cikkek
1595904650

196 vádlott a katonai összeesküvésben

2010. július 20. 6:00

A török igazságszolgáltatás 196 embert vádol azzal – köztük a hadsereg több prominens tagját -, hogy 2003-ban puccsot tervezett a konzervatív-iszlamista kormány megdöntésére – közölte az Anatólia állami hírügynökség hétfőn. A februárban kezdődött nyomozást a hadsereg több tagjának őrizetbe vétele, majd végül a vádemelés követte.

1595904649

Minden próbát kiállt a Vaskupola

2010. július 20. 5:56

Kiállta az utolsó próbákat is a Vaskupola (Iron Dome) nevű izraeli rakétavédelmi rendszer hétfőn, így már novemberben telepíthetik az eszközöket a zsidó állam határa mentén – közölte a védelmi minisztérium. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint a békefolyamatban nagy szerepet játszanak a rakétavédelmi eszközök.

1595904645

Gránát a gondozóház kerítése előtt

2010. július 19. 12:18

A 28. héten, azaz július 12–18. között 33 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tizenöt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

1595904645

Hatvanhat év után találkoztak újra

2010. július 19. 12:15

A Múzeumok Éjszakáján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba látogató vendégek először láthatták felújított állapotában a II. világháború harcaiban részt vett híres Nimród páncélozott légvédelmi gépágyút. A látogatók közül kevesen tudhatták, hogy a vendégek között van egy „obsitos katona” is, aki annak idején egy ilyen harcjárműben teljesített szolgálatot.

1595904642

Válogatás nélküli gyilkolásra buzdít Omar molla

2010. július 19. 6:13

Az Afganisztánban állomásozó külföldi erőknek dolgozó civilek válogatás nélküli gyilkolására szólította fel egy levélben követőit Omar molla, a tálib mozgalom Pakisztánban bujkáló vezetője – jelentette be vasárnap Josef Blotz dandártábornok, az afganisztáni NATO-erők szóvivője.

1595904641

Már 376 külföldi katona halt meg idén Afganisztánban

2010. július 18. 9:18

Pokolgépes merényletekben meghalt az utóbbi két napban Afganisztánban három brit és két amerikai NATO-katona, egy további brit katona pedig közúti balesetben vesztette életét a háború dúlta országban – közölte az észak-atlanti szervezet és a brit védelmi minisztérium. Az újabb esetekkel már 376 külföldi katona halt meg idén Afganisztánban.

Súlyos fegyveres incidens Pakisztánban

2010. július 17. 13:19

Fegyveresek támadtak meg egy autókonvojt Pakisztán északnyugati törzsi területén, az afgán határ közelében. Tizennyolcan meghaltak, sokan megsebesültek. A konvoj utasai a terület nagyvárosába, Pesavárba igyekeztek. A régióban az elmúlt három évben számtalan hasonló támadás, útonállás és emberrablás volt.

1595904634

Komoly átalakítások az orosz hadseregben

2010. július 17. 7:17

Az orosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az orosz fegyveres erőkön belül négy egyesített stratégiai parancsnokságot hoznak létre, valamint egységes rendszerbe szervezik az anyagi-technikai ellátást. Ennek megfelelően négy katonai körzetet alakítanak ki a négy egyesített stratégiai parancsnokság alatt.

1595904632

Világháborúban ellopott olajfestményeket szolgáltattak vissza

2010. július 16. 7:07

A II. világháborúban elrabolt olajfestményeket kapott vissza egy németországi múzeum az Egyesült Államoktól. A tizenegy képet 1945-ben emelte el egy amerikai katona a francia határ közelében fekvő Pirmasens város múzeumi gyűjteményéből. A festményeket hazatérésük után kiállítják, majd restaurálják – közölte csütörtökön a város önkormányzata.

1595904631

A nemzetbiztonságra is veszélyes a sok kövér fiatal?

2010. július 16. 7:05

Túl kövérek az amerikai fiatalok katonának, a járványszerű gyerekkori elhízás már nemzetbiztonsági problémát jelent – írta csütörtökön a Politico hírportál. A hadsereg 15 ezer toborzótisztje számára sok munka akad a nyáron, mivel egyre több középiskolát és főiskolát végzett fiatal választja a katonai karriert.