Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyulas Szabolcs - 66. oldal

Cikkek
1595967013

69 éve értek véget a második világháború legádázabb utcai harcai

2014. február 12. 13:48

Hatvankilenc évvel ezelőtt, 1945. február 13-án tették le a fegyvert a budai Várat védő német és magyar katonák, ezzel véget ért a második világháború egyik legvéresebb városi harca – hangzott el egyebek mellett az 1944-45-ös budapesti harcok során mindkét oldalon életüket áldozó magyar katonák emlékére tartott ünnepségen, február 12-én.

1595966854

Szükség van a hadseregre

2014. február 11. 17:44

A hadsereg szükségességéről a mai viszonyok között sem lehet vitatkozni, legfeljebb a méretéről. A képzettség és a tudás lehet az a képesség, amelyre válsághelyzetben is támaszkodhatnak a magyar tisztek – mondta egyebek mellett Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredes a honvedelem.hu-nak adott interjúban. A tábornokot 75. születésnapja alkalmából köszöntötte Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök február 11-én, kedden a tárca Balaton utcai objektumában.

1595966818

Az emberek bíznak a honvédségben

2014. február 10. 16:24

A magyar emberek bíznak a honvédségben, és a szervezet erre a bizalomra rászolgált például a tavalyi katasztrófahelyzetekben tanúsított helytállásával. Idén véget ér az afganisztáni misszió, de Magyarország kész részt venni a 2015-ben kezdődő új küldetésben is, és bruttó 10 ezer forintnyi illetménykiegészítést kapnak az altiszti, illetve a legénységi állomány tagjai – mondta egyebek mellett Hende Csaba február 10-én, Budapesten, az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezleten.

1595966784

Egyedülálló módon gyógyítanak a Szanatórium utcai telephelyen

2014. február 9. 7:43

Az egész országban egyedülálló módon, csak az MH Egészségügyi Központ 3. számú (Szanatórium utcai) telephelyén foglalkoznak az onkológiai betegek mozgásszervi rehabilitációjával, ami azt jelenti, hogy a daganatos megbetegedés következtében lebénult emberek számára is van remény: újra lábra állhatnak – mondta Veszely Judit intézetvezető főorvos a honvedelem.hu-nak adott interjújában.

1595966749

A honvédség képes példát mutatni

2014. február 7. 14:47

A honvédség ma egy olyan pozitív jeleket sugárzó sziget a magyar társadalomban, amely a hazaszereteten és a honvédelmi értékeken túl, az emberekhez méltó egészséges életmódban is képes példát mutatni – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az MH Ludovika Zászlóalj megalapításának harmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen február 7-én, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.

1595966738

Magyarországon egyedülálló egységgel bővült a Honvédkórház

2014. február 6. 18:28

Nagyon komoly eredménynek nevezte Hende Csaba az ország első klinikai demonstrációs egységének átadását február 6-án, a Honvédkórházban tartott sajtótájékoztatón. A honvédelmi miniszter kiemelte: az intézmény nem csak a katonagyógyászatban, hanem az egész magyar egészségügy képzésében fontos szerepet vállalt.

1595966536

Huszonöt éve kezdődött a szovjet kivonulás Afganisztánból

2014. február 5. 7:32

Közel tíz évnyi háború és egymillió áldozat után 1989. február 5-én az utolsó katona is elhagyta Kabult, Afganisztán fővárosát. A teljes kivonulásra még tíz napot várni kellett, de elmondható, hogy ezzel véget ért a korszak egyik legvéresebb és legértelmetlenebb konfliktusa, ami újra bebizonyította: a világ legerősebb hadseregét is le lehet győzni, viszont a pusztítás következményei évtizedekre meghatározzák egy nép, de akár az egész világtörténelem sorsának alakulását.

1595966522

Katonák, rakéták és hadihajók őrzik az olimpiai játékokat

2014. február 4. 14:26

Sosem látott biztonsági készülődés mellett kezdődnek a XXII. Téli Olimpiai Játékok Szocsiban pénteken: az amerikai flotta a hét közepére érkezik meg a Fekete-tengerre, a 70 ezer emberből álló biztonságiak serege pedig már régen készenlétben áll. Két osztrák sportolót viszont már megfenyegettek, hogy elrabolják őket.

1595966466

Tíz nyersanyag, amelyekért vért ontanak a jövőben

2014. február 1. 14:37

Az már nem kérdés, hogy a Föld készletei végesek, a vita már csak a felett folyik, hogy pontosan mikor fogy el az olaj, a szén, a vas, vagy a víz. Bizonyos nyersanyagok birtoklásáért azonban már évezredek óta háborúznak és a források rohamos csökkenése miatt, ez a jövőben is így lesz. Szubjektív összeállításunkban 10 olyan alapanyagot mutatunk be, amelyekért unokáink is harcolnak majd.

1595966440

Bővült a rekreációra jogosultak köre a Magyar Honvédségben

2014. január 31. 7:31

A tavalyi szabályváltozások értelmében többen vehetik igénybe a honvédség nyújtotta, kedvezményes rekreációs és üdülési lehetőségeket. A belföldi helységek – mint Mátraháza vagy Balatonkenese – mellett akár Spanyolországban vagy Hollandiában is pihenhet, aki jelentkezik a meghirdetett időpontokra – mondta el honvedelem.hu-nak Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság igazgatója.