Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Snoj Péter - 86. oldal

Cikkek
1596008153

Hagyományteremtő hagyományápolás

2016. február 4. 9:25

Teljes sikerként könyvelhető el a XVI. Doni Hősök Emléktúra. A közel háromszáz résztvevő – idén első alkalommal – négy különböző útvonalon teljesítette a kijelölt menettávokat.

1596007901

Vészhelyzet a levegőben

2016. január 31. 13:45

„Mintha csak egy tűzoltótömlőből próbálnál inni” – festette le a levegővétel lehetetlenségét Keith Gallagher hadnagy, akit 1991-ben egy meghibásodott katapultülés félig kilőtt KA-6D típusú repülőgépéből. A bombázónavigátor pilótatársának és – saját elmondása szerint – az ír szerencsének köszönheti életét.

1596007893

Megemlékezés és büszkeség

2016. január 30. 20:18

A toll berozsdásodik, a tinta beszárad, az elfojtott gondolat előbb-utóbb elhal. Megírhatjuk-e, amit nem írtak meg kellő időben? Hogy tanulsággá váljon és minden időben erkölcsi alapként szolgáljon a 2. magyar hadsereg katonai, nemzeti, emberi hősiességének felülmúlhatatlan megnyilvánulása – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 30-án, szombaton délután, Hajdúnánáson.

1596007860

Elindult a Doni Hősök Emléktúra

2016. január 29. 7:19

Immáron tizenhatodik alkalommal kezdtek menetelésbe a Doni Hősök Emléktúra régi és új résztvevői január 28-án, csütörtökön. Idén első alkalommal öt szakasz, öt különböző útvonalat jár be, hogy minél több települést érintve tiszteleghessenek a második világháborús hősi halottak előtt.

1596007817

Magyar kiállítások nyíltak Finnországban

2016. január 26. 22:00

A finnországi Mikkeli katonai múzeumban nyitott meg két magyar kiállítást Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 26-án, kedden.

1596007812

Ausztrália első kormányzója

2016. január 26. 15:23

Az ausztrál kontinens gyarmatosításáról szólva mindössze az a tény közismert, hogy az angolok ide toloncolták az összes közveszélyes bűnözőt, akik aztán országot kovácsoltak a börtönszigetből. Persze a valóság – mint mindig – ennél sokkal árnyaltabb.

1596007528

HOBO 28 végveszélyben!

2016. január 21. 16:48

Hirtelen, mintha csak az egész műszerfal „megőrült” volna, szinte az összes hibajelző villogni kezdett. Tűz ütött ki a fedélzeten. A HOBO 28 hívójelű B-52-es bombázógép kapitánya – miután elfogytak a lehetőségei – kiadta a gépelhagyás parancsot. Pillanatokkal később a hidrogénbombákkal megrakott bombázó zuhanni kezdett…

1596007527

A magyar kultúra napját ünnepelték

2016. január 21. 14:42

„Minden nép életének válságos pillanataiban felmerül a kérdés, hogy hol a helye a világban. Mi is számtalanszor szembekerültünk a kérdéssel. Sokszor csak az anyanyelv maradt meg, melynek előterében született a magyarságtudat és annak részeként a magyar irodalom” − mondta Kun Szabó István vezérőrnagy január 21-én, csütörtökön Budapesten, a Stefánia Palota−Honvéd Kulturális Központban.

1596007257

Megbecsülést vívtak ki

2016. január 18. 14:20

„A haza szolgálata számunkra egyet jelent az emberiség szolgálatával is, hiszen legfőbb célunk nem lehet más, mint az emberiséget megillető alapjog, az élet és a béke védelme. Ennek szellemében támogatjuk szolgálatunkkal, szakmai tapasztalatainkkal, munkánkkal és erőforrásainkkal szövetségünket, a NATO-t” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison január 18-án.

1596007245

Százkét éve avatták a Szent István csatahajót

2016. január 17. 11:28

Napra pontosan százkét éve, 1914. január 17-én bocsátották vízre az SMS Szent István csatahajót. Habár a magyar haditengerészet büszkeségének és reménységének számított, mégis tragikus sorsra jutott az első éles bevetésén.