tábori lelkész - 68. oldal
Új imaterem Várpalotán
2010. december 23. 8:57
Először tartottak istentiszteletet Várpalotán a MH. Bakony Harckiképző Központ új imatermében december 20-án. Valóban első alkalomról beszélhetünk, mivel eddig nem volt az alakulatnak imaterme. A központ parancsnoka vezetésével szép számmal jelentek meg tisztek, tiszthelyettesek, közalkalmazottak.
Ajándék a Szarajevóban szolgálóknak
2010. december 23. 7:11
December 20-án, délután a soproni Szent György Plébánián adták át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportjának adományát a bosznia-hercegovinai Szarajevóban szolgáló MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának küldöttsége részére.
Ünnepi hangverseny és gyermekkarácsony
2010. december 22. 13:17
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál évek óta hagyomány, hogy az alakulat parancsnoksága a karácsonyi ünnepek alkalmával hol Debrecenben, hol Hódmezővásárhelyen ünnepi hangversennyel kedveskedik a város lakosai, a társ szervezetek képviselői és minden érdeklődő számára.
Ismét segítettek a reformátusok
2010. december 20. 10:43
Több közös segélyezésen vannak már túl a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat lelkipásztorai és a Magyar Honvédség CIMIC (civil – katonai kapcsolatok) szakemberei. Most, az Afganisztánba készülő MH PRT (Tartományi Újjáépítési Csoport) tizedik váltásának felkészülése alatt, a műveleti területen folytatandó CIMIC munka támogatására szerveztek ismét gyűjtést.
Pipacsok és két perc csend
2010. december 17. 15:31
Tizenkét nemzet katonái, civil megfigyelők, a logisztikai kiszolgálásért felelős szervezetek, valamint a befogadó ország képviselői sorakoztak fel az Emlékezés Napján, hogy közösen emlékezzenek a háborúkban elesett, valamint a missziókban életüket vesztett katonákra.
Adventus Domini
2010. december 10. 14:58
Hagyományainak megfelelően rendezte meg a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred az év végi, adventi koncertjét december 9-én, a Honvéd Művészegyüttes férfikarának közreműködésében. A rendezvénynek az idén is a Szent Anna katolikus templom adott helyszínt, ahova nemcsak a katonákat, hanem az érdeklődő civileket is várták.
Elköszönt a második váltás
2010. december 9. 14:09
Elköszönt a Magyar Honvédség Nemzeti Támogató Elem második váltása Kaposváron a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred laktanyájában. A kontingens az Afganisztánban szolgáló magyar katonák logisztikai és pénzügyi ellátását veszi át a jelenleg a műveleti területen szolgáló első váltás állományától.
Szent Borbála ünnepség Budapesten
2010. december 8. 14:03
A horvátzsidányi zarándoklat, majd a fegyvernemi nap megünneplése után, a védőszentjükhöz, Szent Borbálához kapcsolódó ünnepi rendezvénysorozat a budavári Nagyboldogasszony-templomban – azaz ahogy sokan ismerik, a Mátyás-templomban – folytatódott a győri légvédelmi rakéta ezred katonái számára december 4-én.
Vallások közti találkozó és mikuláscsomag Szarajevóban
2010. december 7. 15:51
December 6-án a különböző vallások képviselőinek találkozóját tartották Szarajevóban, a Butmir Táborban. A rendezvényen a bosznia-hercegovinai fegyveres erők, valamint az EUFOR vallási szolgálatainak vezetői folytattak eszmecserét. A résztvevőknek ez volt az első ilyen hivatalos találkozójuk, ám reményeik szerint 2011-ben megismételhetik.
Új helyén is felszentelték a kopjafát
2010. december 4. 11:31
A logisztikusok napja alkalmából a Magyar Ellátó Katonák emlékére állított kopjafát avattak fel és áldottak meg december 1-jén az MH Támogató Dandár budaörsi úti laktanyájában. Az alkotás – amely prof. dr. habil. Berek Lajos nyugállományú ezredes, szobrászművész munkája – eddig a Zách utcai laktanyában volt.