tábori lelkész - 69. oldal
Távol a fronttól – tudományos konferencia
2010. december 2. 8:44
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Tóth Ágoston Termében tartották „Távol a fronttól – A hátország Nagy Háborúja 1914–1918” című tudományos konferenciát. A kétnapos tanácskozás felkért előadói muzeológusok, levéltárosok, történészek, társadalomkutatók, média-szakemberek, PhD-hallgatók voltak.
Nindzsaként harcol a magyar pap
2010. november 30. 7:40
A vallásokat és a különös harcművészeteket, köztük a keleti bérgyilkosok, a nindzsák tudományát tanulmányozta Markovics Milán Mór tábori lelkész, aki szabadidejét egy ritka harcművészeti ágnak szenteli. Mottója: velük vagyok katona, és értük vagyok pap. Dicsértessék vagy erőt, egészséget – mindkét köszönést fogadja.
A lelkész egyben pszichológus is
2010. november 18. 6:04
2007 óta tábori lelkész, most tölti élete és katonai szolgálata első külszolgálatát. A nyugat-koszovói Pejë/Peč városában található Villaggio Italia táborban települő nyugati többnemzeti harccsoport egyéni beosztású tisztje, mégis a magyar katonákkal való foglalkozás a legfontosabb teendője. Nánai László századossal, evangélikus tábori lelkésszel beszélgettünk.
Találkozóra hívták a missziós katonák családtagjait
2010. november 16. 15:16
Családtagokkal népesült be a debreceni Kossuth laktanya november 13-án. A Bocskai dandár találkozóra hívta azon katonák hozzátartozóit, akik jelenleg Afganisztánban teljesítenek szolgálatot. A PRT-9 váltásának képviseletében Lippai Péter ezredes, a váltás parancsnoka videó-konferencia segítségével tájékoztatta a megjelenteket a legfrissebb hírekről.
Fákat ültettek az elesettek emlékére
2010. november 8. 5:21
Már a harmadik első világháborús emlékhelyet újították fel idén Zala megyében a civil szervezetek. Zalakoppányban ünnepélyes keretek között szentelték fel a templomhoz vezető út mellett álló 53 magyar katona emlékfáját.
Elesett honvédek emlékfáját avatták
2010. november 2. 13:44
Immár a harmadik, első világháborús emlékhelyet újították fel rövid időn belül Zalaszentgrót környékén. Legutóbb október 30-án avatták újra Zalakoppányban ötvenhárom, a Nagy Háborúban elesett magyar honvéd emlékfáját.
„Hasznos, ha egyszerre katona és lelkész az ember”
2010. november 2. 5:10
Felmenői között nagyon sok katona volt, közülük néhányan nem is tértek haza az első és a második világháború harcmezőiről. Ő maga lelkészként akarta magára ölteni a Magyar Honvédség egyenruháját. Sajtos Szilárd főhadnagy ma a debreceni lövészdandár református tábori lelkésze. Vele beszélgettünk.
Rozsé atya uniformisra cserélte a reverendát
2010. október 18. 7:12
A hivatása pap, a foglalkozása tábori lelkész, a hobbija a vadászat, de mindezek mellett újságíróként is megállja a helyét. Kálinger Roland százados, vagyis ahogy szinte mindenki ismeri, Rozsé atya, az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának tábori lelkésze, de a Szarajevóban szolgáló magyar békefenntartó alakulat kommunikációs tiszti teendőit is ő látja el.
Megemlékezés-sorozat műveleti területen
2010. október 9. 8:26
Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án, sötétedés után mécsesekkel a kezükben gyülekeztek a katonák az EUFOR magyar táborának területén kövekből megalkotott magyar címer mellett. A megemlékezés hangtalan, szó nélküli ünnep volt. A hallgatás, a csend beszélt a szavak helyett és mondta el az aradi hősök üzenetét a XXI. század katonáinak.
Betonfal, kúszófolyosó és lángoló ablak
2010. október 4. 5:06
Nagy a sürgés-forgás az utóbbi hetekben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Ócsai Harcászati Kiképző Bázisán. A Magyar Honvédség negyven tisztje hajtja itt végre éppen a számukra előírt, úgynevezett rövidített alapkiképzést. Õk azok, akik nem katonai tanintézetekben végeztek, csak később öltötték magukra az egyenruhát, és váltak hivatásos, szerződéses katonává.