Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

tábori püspök - 31. oldal

Cikkek
1595982625

Minden fontos esemény tiszteletére megszólal a lélekharang

2014. november 14. 16:44

„A most felavatott lélekharang egyfajta szentély, zarándokhely lehet majd az altisztek számára a jövőben” – mondta Bozó Tibor dandártábornok november 14-én Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia alakulatnapján.

1595982613

Márton-napi istentisztelet

2014. november 14. 7:14

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának katonái, védőszentjükre, Szent Mártonra emlékeztek november első hetében.

1595981785

Versmondó verseny az első világháború jegyében

2014. november 4. 8:07

Idén hetedik alkalommal rendezi meg szavalóversenyét a HM Katolikus Tábori Püspökség (KTP) a katonacsaládok gyermekei részére december 3-án, szerdán. Ebben az évben a versekkel a Nagy Háború áldozatai előtt szeretnének tisztelegni.

1595981782

Két évtizede a katonák és családjaik szolgálatában

2014. november 3. 21:29

A Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspöksége istentisztelettel egybekötött ünnepséggel emlékezett meg a szolgálat újraindulásának 20. évfordulójáról a Ludovika kápolnában november 3-án.

1595981704

Az előttünk járók velünk vannak

2014. október 30. 20:22

A katona, a honvéd az az ember, aki tudja, hogy feladata és küldetése van: meg kell védenie hazáját és nemzetét – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára október 30-án, Budapesten.

1595981442

Az emlékezés köt össze nemzedékeket

2014. október 28. 19:56

Sokszorosan tragikus történetre emlékezünk ma, mert tragikus azoknak a férfiaknak a sorsa, akik harcba mentek a hazáért, és a legdrágábbat, az életüket áldozták érte – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, az első világháborús centenáriumi rendezvénysorozat égisze alatt, a halottak napja alkalmából megrendezett emlékünnepségen, október 28-án, kedden, Szombathelyen.

1595981180

Inter arma caritas – 85-89. adás

2014. október 25. 13:44

Családerősítő hétvégét rendeztek nemrég a katonacsaládoknak és a Magyar Honvédségben illetve a Honvédelmi Minisztériumban dolgozó civileknek és családtagjaiknak Balatonkenesén. A rendezvényről Bíró László katolikus tábori püspök beszélt az Inter arma caritas adásaiban.

1595979660

Ökumenikus ima a szabadságharc hőseiért

2014. szeptember 28. 22:38

Megemlékezést és ökumenikus imát tartottak a sukorói református templomban szeptember 28-án, vasárnap, ahol 166 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 28-án a honvédsereg vezérkara a pákozd-sukorói csatát előkészítő haditanácsot ülte.

1595979090

Kopjafát állítottak a híradók tiszteletére a Petőfi-laktanyában

2014. szeptember 19. 11:48

Puskás Tivadar, a nemzetközi hírű tudós és feltaláló születésének 170. évfordulója alkalmából, a híradók munkájának elismeréseként kopjafát adományozott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnak a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület. A kopjafát a híradók napján megtartott központi ünnepi állománygyűlést követően avatták fel a Petőfi Sándor laktanyában.

1595979035

„A szívükben a keresztyén erkölcsi értékrend szerint élnek”

2014. szeptember 17. 9:29

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozat kitüntetést vehette át augusztus 20-a alkalmából Jákob János dandártábornok a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén, a Stefánia Palotában. A HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökségének püspöke e magas állami kitüntetést felelős vezetői beosztásában a lelkigondozás terén elért eredményei, valamint az egyházak és a Magyar Honvédség között létrejött együttműködés kialakulása során végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként kapta.