Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

tengeralattjáró - 4. oldal

Cikkek
1596031544

Amerika egyre óvatosabb, Kína egyre keményebb Észak-Koreával

2017. május 6. 18:17

Furcsa fordulatot vett a nagyhatalmak és Észak-Korea viszonya az utóbbi hetekben: míg a régi szövetséges, és szinte az egyedüli támogató Kína mind keményebb, az ősellenségnek számító Egyesült Államok egyre konstruktívabb hangot üt meg a rezsimmel szemben. Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője szinte példa nélkülinek nevezte azt a helyzetet, ami Kína és Észak-Korea viszonyában végbement az elmúlt hetek során.

1596025575

Jövőhatározók

2017. január 3. 9:25

Nem panaszkodhatunk: a 2016-os év számos haditechnikai csemegével szolgált az érdeklődők számára. Ezekből választottunk ki „hadszínterenként” egyet-egyet, a világűrtől a tengerekig.

1596020163

Égi kavalkád

2016. szeptember 21. 11:13

Ha valaki annak próbálna utánajárni, hogy pontosan milyen felségjelzésű repülőgépek hol és milyen bevetéseket hajtanak végre az „Iszlám Állam” és más terrorszervezetek ellen – annak sok sikert és rengeteg szabad időt kívánok. Tucatnyi ország és legalább ennyiféle érdek, valamint cél érintett a Szíria és Irak feletti légi akciókban.

1596017146

Fémharcosok

2016. július 24. 10:29

Kamaszkorom egyik kedvenc filmje volt az 1984-es Terminátor. Arnold Schwarzenegger izmai mellett az igazi újdonságot az a jövőkép jelentette, amelyet a kíméletlen gépharcos képviselt. Nos, ha a mesterséges intelligencia még nem is áll ilyen magas fokon, de a többé-kevésbé önállóan működő katonai rendszerek, robotok már mindennapjaink részei.

1596008753

Az olasz Sztálingrád

2016. február 14. 15:39

Kétezer-hatszáz kanadai áldozta fel magát a büszkeség oltárán. Ekképp vonható mérleg az 1943 decemberében vívott ortonai csatát elemezve. A Montgomery és Patton tábornokok közötti versengés szörnyű áldozatot követelt meg a katonáktól.

1596004547

Rejtőzködők

2015. november 25. 9:31

Ha az ellenség nem lát, előnyben vagyok. A hadviselés egyik alapigazságát gyakorlatilag minden esetben igyekeznek kihasználni, legyen szó lövészkatonáról, hadihajóról, bombázó repülőgépről vagy harckocsiról.

1596003011

A USS Ingraham katasztrófája

2015. október 25. 13:02

A második világháborúban résztvevő egyik ország számára sem volt ismeretlen a propaganda fogalma és működése. A „szakma nagymesterének” a Harmadik Birodalom számított, de az Amerikai Egyesült Államok sem sokkal maradt le a németek mögött. Jó példa erre a USS Ingraham hadihajó története, amelynek eltussolásával 300 tengerész halálát próbálták megmagyarázni…

1596002460

Csendes halál

2015. október 15. 17:14

A tengeralattjárók világa jobbára rejtve marad a laikus szemek előtt. Nem csupán azért, mert a víz alatt tevékenykednek: a búvárhajókat mindig is titokzatosság lengte körül.

1596002187

Sarkvidéki versenyfutás

2015. október 13. 9:19

A világ egyik leghidegebb területe körül kezd forróvá válni a helyzet. Oroszország „bejelentkezett” az Északi-sark ellenőrzésére.

1595998551

Halál a mélyben

2015. augusztus 12. 18:58

Ha egy hajóról azt állítják, hogy elsüllyeszthetetlen, az el fog süllyedni – tudjuk a Titanic történetéből. A Kurszk tengeralattjáróról is ezt mondták, s katasztrófája ugyanezt a furcsa tételt igazolta. Tizenöt évvel ezelőtt, 2000. augusztus 12-én következett be a Barents-tengeren az, amire senki nem számított, és amit senki nem tudott megfelelően kezelni.