ünnepség - 114. oldal
EUFOR-medálokat kaptak
2015. december 10. 9:16
Békefenntartó szolgálatuk végéhez közeledve a napokban átvehették a misszióért járó EUFOR-medálokat a szarajevói Butmir-táborban szolgáló magyar katonák.
Kecskemét jelképévé válhat
2015. december 9. 10:18
Egy emlékmű már a születése pillanatában közösséget teremt, hiszen a megálmodásától a megvalósításig sok-sok ember összefogását teszi szükségessé. Megjelenésével, elhelyezésével üzenetet és értéket közvetít a társadalom tagjai számára – köszöntötte Kun Szabó István vezérőrnagy a kecskeméti repülőbázis melletti körforgalomba kiállított MiG-21-es vadászgép ünnepélyes átadásán résztvevőket.
Közeledve a karácsonyhoz…
2015. december 8. 17:52
Közeledve a karácsonyhoz a Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelék katonái több felajánlást is kaptak, illetve számos meghívásnak tettek eleget és vettek részt a települések adventi rendezvényein.
A zákányi óvodásokat is meglátogatta a Mikulás
2015. december 7. 13:34
Az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központnak köszönhetően a zákányi ovisoknak nem a megszokott módon telt a december 4-i napjuk.
Adventi hangversenyt tartottak Székesfehérváron
2015. december 3. 11:22
Idén immár 23. alkalommal rendezte meg adventi hangversenyét az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Székesfehérváron, a Szent István Bazilikában.
Átadták a farkasréti zsidó temető felújított háborús parcelláját
2015. december 3. 8:06
Százharminc első világháborús katonasírt újított fel a Honvédelmi Minisztérium a Farkasréti temető izraelita parcellájában. A december 2-án, szerdán tartott átadási emlékünnepségen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is beszédet mondott.
A logisztikusok ünnepe
2015. december 2. 7:16
Ünnepi állománygyűléssel, zászlószalag adományozással és koszorúzással emlékeztek meg a logisztikusok napjáról december 1-jén, kedden, Budapesten, a soroksári úti Hazai Samu laktanyában.
Elsőként érkeznek, utolsóként távoznak
2015. november 30. 15:34
December elseje, a logisztikusok napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést Budapesten, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál november 30-án, hétfőn. A fegyvernemi napot összekötötték az alakulat csapatmúzeumának átadásával.
Adventi gyertyagyújtások országszerte
2015. november 29. 7:06
Az elmúlt napokban a Magyar Honvédség több alakulatánál is meggyújtották az első adventi gyertyát. Alábbi összeállításunkban a katonai szervezetek kommunikációs tisztjeitől kapott tudósításokat olvashatják. (Cikkünk folyamatosan frissül!)
Meggyújtották az első adventi gyertyát a Honvédelmi Minisztériumban
2015. november 27. 13:36
Meggyújtották az adventi időszak kezdetét hirdető első gyertyát a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján november 27-én, pénteken.