Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vadászgép - 102. oldal

Cikkek
1595879123

Cápeti élt! Él! Élni fog!

2008. augusztus 11. 14:09

Ha megkérdeznénk száz katonai repülés iránt érdeklődőt, mire emlékszik az elmúlt közel húsz év magyarországi repülőnapjaiból, első helyen biztos a Cápetit említenék. Cápeti tizenhat évvel ezelőtt született, ekkor kapott egy MiG–21Bisz citromsárga festést. A rikító szín ezúttal nem az álcázást szolgálta, sőt, minél jobban látszania kellett a kék égen a deltaszárnyú vadászgépnek. Cápeti a taszári múzeumban éli nyugdíjas napjait, de a repülőnap tiszteletére visszahívták az aktív szolgálatba.

1595879113

Akik gyerekkoruk óta repülni szeretnének

2008. augusztus 8. 13:42

Azt mondják a gyermek-pszichológusok, hogy nincs olyan lurkó – főleg a kisfiúk között – akik gyerekfejjel ne szeretnének mozdonyvezetők lenni. Persze a „masiniszta” mellett vannak még más, „slágerszakmák” is. Az egyik ilyen a vadászpilóta. Van, akinek csak ábránd marad a kék ég hasítása, mások azonban meg is tudják valósítani álmaikat. Közéjük tartoznak a Magyar Honvédség NFTC-programjára jelentkezett pilóta-jelöltek is.

1595878838

Stuka roncsokat találtak Bicske közelében

2008. augusztus 4. 7:25

A közelmúltban egy német zuhanóbombázó alkatrészeit találták meg a Fejér megyei Bicske határában. A roncsdarabok alapján sikerült megállapítaniuk, hogy egy Junkers Ju 87-es Stuka maradványaira bukkantak. A nem mindennapi leletek megtalálását egy 75 éves egykori szemtanú is segítette, aki pontosan meg tudta mutatni a lezuhanás helyszínét.

1595878830

Repülőnap: régi idők, új vendégek

2008. augusztus 2. 19:54

Idén is több kiemelt vendéget köszöntenek Kecskeméten, a 2008-as repülőnapon. A 70 éves Magyar Légierőt és a 90 éves Hadtörténeti Intézetet és Múzeumot is ünneplő, augusztus 16-án és 17-én rendezvényre a Finn Légierő F-18C Hornet vadászbombázó repülőgépe is meglátogatja.

1595878824

Az első női Raptor pilóta

2008. július 31. 9:24

A tacomai születésű Jammie Jamieson százados az első női vadászpilóta, aki az F-22A típuson repülhet. A hölgy 1996-ban kezdte meg tanulmányait a légierő akadémiáján és részt fog venni a mcchordi Air Expo 2008 elnevezésű rendezvényen is.

1595878818

Bochkor Gábor meghódította az eget

2008. július 30. 15:43

Szerdán, Szolnokon, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison folytatódott Bochkor Gábor „vadászpilóta kiképzése”. A népszerű rádiós műsorvezető ezúttal a Jak–52-es kiképző repülőgéppel ismerkedett, sőt, oktatópilótájával, Pető István dandártábornokkal együtt valamivel több mint egy órát a levegőben is eltöltött. A felkészítést természetesen a honvedelem.hu is végig kísérte.

1595878548

Lánglovagok a katonai repülőtéren

2008. július 28. 19:01

Nincsen repülőtér tűzoltók nélkül. Természetesen így van ez Magyarországon is. A honvedelem.hu a szolnoki katonai repülőtéren ismerkedett a tűzoltók munkájával.

1595878544

Jól teljesítenek a fronton

2008. július 28. 9:04

Az elmúlt 10 hónapban az Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai MQ-9 Reaper (Predator B) robotrepülőgépek (UAV) összesen 480 darab repülést hajtottak végre, melyek átlagosan 8 órát vettek igénybe. Ez a típus a legtöbb esetben felderítő feladatokat látott el, de eredeti funkciójának megfelelően gyakran nyújtott közvetlen légi támogatást is a szárazföldi erőknek.

1595878542

Gőzerővel készül a légierő a repülőnapra

2008. július 28. 8:18

2008. augusztus 16-án és 17-én Kecskemét ismét várja a repülőbarátokat, a repülés iránt érdeklődőket hazánk és egyben Európa egyik legnagyobb légibemutatójára. A Magyar Honvédség és azon belül a légierő is nagy erőkkel készülődik, hogy együtt ünnepeljen a hazai és külföldi vendégekkel.

1595878532

Váltás az amerikai fegyvereladási politikában?

2008. július 24. 8:35

Az Egyesült Államok elutasította Tajvan vásárlási ajánlatát, amely 66 darab F-16-os (darabonkénti áruk a kiegészítő eszközökkel együtt 75 millió dollár) vadászrepülőgépre vonatkozott. A megállapodást Kína nem nézte volna jó szemmel, főleg ezért is döntött az elutasítás mellett az USA.