Galériák - 1198. oldal
Ágyúlövésre indult a sereg
2013. május 11. 15:10
Közel háromszáz kerékpárossal rajtolt el a Tekerj a sereggel! elnevezésű, kétnapos, Balaton-körüli biciklis túra mezőnye Keszthelyről, május 11-én. A túrát teljesítő Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a kissé hűvös időjárásban különösen igaz a mondás: a katona nem fázik, csak érzékeli a hideget.
Teherdeszant-dobás, erős szélben
2013. május 11. 8:39
Az utánpótlás mindig a hadviselés sarkalatos kérdése volt, így célba juttatásának gyakorlása a Magyar Honvédségben is nélkülözhetetlen. Az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis pilótáinak segítségével tehették próbára magukat Táborfalván, május 9-én.
Egy római katona hazatért
2013. május 10. 11:12
Olyan ez, mint egy jól megírt történelmi regény, amely egyben portré is – mondta Vargha Tamás Szombathelyen , egy római katona életét bemutató kiállítás megnyitóján.
Hasznosítani kell a harctéri tapasztalatokat
2013. május 10. 10:35
Afganisztánt megjárt, különleges műveleti katonáink kezdeményezésére határoztuk el, hogy új kiképzési elemet vezetünk be a Magyar Honvédségnél. A Harcos program célja az, hogy a hadszíntéren sok év alatt, áldozatok és veszteségek árán is megszerzett katonai tapasztalatok ne vesszenek el, ezeket a haza fegyveres védelmében maradéktalanul tudjuk hasznosítani – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, május 9-én, Újdörögdön.
Fegyverropogás és konvojt ért támadás
2013. május 10. 10:11
A Magyar Honvédség legnagyobb és legintenzívebb kiképzési rendezvénye zajlik a napokban az MH Bakony Harckiképző Központ területén, több mint 1600 katona részvételével és 340 technikai eszköz bevetésével. A NATO-nak felajánlott MH Zászlóalj Harccsoport készül a nemzetközi CREVAL-ellenőrzésre, de ezzel párhuzamosan zajlik a Rejtett Portya 2013 elnevezésű gyakorlat, illetve a Harcos gyalogos tanfolyam második üteme is.
Magyarországot híven szolgálom
2013. május 9. 20:18
A társadalom egyetlen tagjától sem várja el senki, hogy – ha úgy is hozná a szükség – a legdrágábbat áldozza fel. Önök pedig erre most önként tettek fogadalmat – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy Szentendrén május 9-én.
Hetényegyházára került a vándorserleg
2013. május 9. 11:07
Három napig küzdöttek a lángokkal és egymás ellen a Magyar Honvédség tűzoltó-alegységei Szolnokon. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság május 6-8. között rendezte meg a 2013. évi tűzoltó szakmai versenyt, amelynek vándorserlegét az MH Veszélyesanyag Ellátó Központ hetényegyházi üzemanyag-ellátó raktárának csapata nyerte. Egyéniben Bódi Sándor szakaszvezető bizonyult a legjobbnak.
Hogy beleégjen az ember „izommemóriájába”
2013. május 9. 7:22
Hogyan kell újraéleszteni egy búvárbalesetet szenvedett embert, akinek leállt a légzése és a keringése? Miként kell szakszerűen vénát biztosítani és a gyűjtőéren keresztül folyadékpótlást juttatni a szervezetbe? Ezekre a kérdésekre Budapesten, az MH Egészségügyi Központ Tünde utcában található Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézetében kaphatják meg a választ a katonák.
Range Day in Kabul
2013. május 8. 9:03
Members of the second rotation of the HDF Kabul International Airport Force Protection Contingent (HDF KAIA FPC-2) participated in skill retention target practices in late April.
NATO-medált kaptak a békefenntartók
2013. május 7. 9:44
Medálparádét tartottak május 2-án Pristinában, a KFOR-parancsnokságon. Missziójuk végéhez közeledve tizenhárom magyar tiszt és altiszt vehette át a NATO Békefenntartásért Érmet. A magyar katonák valamennyien egyéni beosztásban szolgáltak Koszovóban.