Hogy beleégjen az ember „izommemóriájába”

Az intézet – a Honvéd Vezérkar főnökének intézkedése értelmében – a Magyar Honvédségben zajló egészségügyi szakkiképzések elsődleges színtere. Jelenleg – egymással párhuzamosan – két kurzus, a mentőbúvárok és a harctéri életmentő katonák felkészítése zajlik itt.

„Leginkább a missziókba induló kontingensek katonái és a nemzetközi szerepvállalásokba felajánlott erők állománya vesz részt az EÜFTI-ben megrendezett harctéri életmentő katona felkészítésen" – mondja Tóthné Molnár Éva őrnagy, az intézet alosztályvezetője. A harctéri életmentő katonák részére, szakkiképzés keretében, kétfajta kurzust rendeznek: az alapképzés kéthetes periódusban zajlik az úgynevezett ismeretbővítő, egyhetes tanfolyam. Ezen a héten ismeretbővítésen vesznek részt a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, illetve a szolnoki MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj harctéri életmentő katonái.

Az angolul Combat Life Saver (CLS) elnevezésű tanfolyamon elsősorban az úgynevezett megelőzhető harctéri halálokok alapszintű ellátására képezik ki a katonákat. A legfontosabb profil a vérzéscsillapítás, a légmell alapszintű ellátása és a légutak biztosítása; ezt minden katonának készségszinten kell elsajátítania – mondja az őrnagy, miközben az egyik szaktanteremben éppen azt gyakorolják a katonák, hogy miként kell szakszerűen vénát biztosítani és a gyűjtőéren keresztül folyadék-utánpótlást juttatni az ember szervezetébe.

Kissé szürrealisztikus az asztalon fekvő, az emberi kézhez megszólalásig hasonlító, műanyagból készült végtag, amelybe az infúziós zacskóból egy branülön keresztül folyik az élettani sóoldat. Majer Norbert hadnagy, a foglalkozás vezetője ennek segítségével mutatja: pontosan milyen sorrendben, milyen mozzanatokat kell végrehajtani ahhoz, hogy a vénabiztosítás szabályszerű és ami ennél sokkal fontosabb, hatékony legyen…

„Ezeket a készségszintű mozdulatokat muszáj gyakorolni, hogy beleégjenek az ember «izommemóriájába», mert éles helyzetben nincsen idő gondolkodni, mindennek reflexből kell mennie" – magyarázza Tóthné őrnagy, miközben a háttérben a katonák egymáson gyakorolnak; bár egyelőre még csak „vaktölténnyel lőnek", azaz nem a vénát, hanem csak egy, a könyökhajlatra felhelyezett, úgynevezett vénapárnát szúrnak meg. Délután azonban már „élesben" megy majd a feladat…

Rövid szünet után az udvaron folytatódik az óra: a tanfolyam résztvevői ezúttal azt gyakorolják, hogy mi a teendőjük, ha egy harctéri sérült ellátásában kérik a segítségüket. A mozdulatok még a kívülállónak is begyakorlottnak és szakszerűnek tűnnek. Így látja ezt az őrnagy is, bár azért azt elárulja: „mindig van mit javítani, ezért is szükséges az állandó gyakorlás".

„Aki sikeresen elvégzi a tanfolyamot, az újabb két évig jogosultak arra, hogy harctéri életmentő katonaként tevékenykedhessen" – teszi még hozzá Tóthné Molnár Éva.

Eközben az épületben a mentőbúvár-tanfolyam résztvevői az újraélesztést gyakorolják. Szekeres Tibor őrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi Hadműveleti és Kiképzési Főnökségének műszaki főtisztje – aki maga is aktív katonabúvár – elárulja a legfontosabb alapszabályt: mentőbúvár nélkül nincs merülés! A víz alatt ugyanis bármikor bármi megtörténhet, így szükség van olyan szolgálati személyre, aki a bajba jutottakat ki tudja húzni a vízből, és ha kell, az alapvető elsősegélynyújtást is el tudja végezni.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy mivel a vízből kimentett emberek keringése és légzése is leáll, a mentőbúvároknak a szakszerű újraélesztést is el kell sajátítaniuk.

„A legújabb protokoll: harminc szívkompresszió, majd két befúvás és ezt addig ismételni, amíg meg nem érkezik meg a szakképzett egészségügyi személyzet, azaz a mentőszolgálat" – mondja az őrnagy, aki szerint ha van a közelben egy defibrillátor, azt is érdemes „bevetni" a sikeres újraélesztés érdekében. Persze ennek kezelését is el kell sajátítani, amelyre ugyancsak jó alkalom a mostani kurzus.

A mostani, egy hétig tartó tanfolyamra érkezett katonabúvárok már valamennyien évek óta rendelkeznek mentőbúvár végzettséggel, ám ezt a képesítést két évente újra meg kell szerezniük – teszi hozzá Szekeres Tibor, ám a beszélgetést be kell fejeznünk, hiszen ő kerül sorra. Letérdel az ambu-baba mellé, szívkompressziót végez. Hangosan számol: huszonnyolc-huszonkilenc-harminc. Egy pillanatra abbahagyja, míg társa a sérült szájába fúj. Sajnos, továbbra sincs sem légzés, sem pedig szívverés, így tovább folytatják az újraélesztést…

Fotó: Rácz Tünde