Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 740. oldal

Cikkek
1596064821

A legnagyobb létszámú tartalékos kiképzés Budapesten

2019. július 17. 13:15

Július 15-én negyvennégy nő és ötvenöt férfi önkéntes műveleti tartalékos vonult be a Petőfi Sándor laktanyába, hogy részt vegyen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) alapkiképzésén.

1596721592

Tatán is táboroznak

2019. július 17. 7:25

Véget ért az idei első honvédelmi tábor az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A harcos tematikájú tábor során a 12 és 15 év közötti fiatalok – a komfortzónájukból kikerülve – ismerkedtek a Magyar Honvédséggel.

1596064816

Soproni katonák méltó emlékezete

2019. július 16. 16:40

Ünnepélyes keretek között mutatták be a HM Zrínyi Kft, Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent, Az ojtozi csata 1917-2017 – Hősiesség – Hazaszeretet – Összetartozás című kötetét a soproni városháza dísztermében, július 16-án.

1596064814

KEK tábor… harmadszor

2019. július 16. 10:07

Változatos és kihívásokkal teli két hét vette kezdetét a különleges erők katonai tábora résztvevői számára. A honvédelmi táborokon belül ez az egyetlen, ahová felnőtteket várnak.

1596064812

Önvédelemből és csapatmunkából jeles

2019. július 16. 7:21

Véget ért az MH Altiszti Akadémia csobánkai bázisán tartott harcos-önvédelmi tematikájú tábor. A résztvevő diákok nem csak önvédelmi fogásokat sajátíthattak el, hanem a megszokott környezetükből és komfortzónájukból kimozdítva csapatban is kellett dolgozniuk.

1596064806

Vitorlás tábor

2019. július 15. 13:50

Az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban, az MH Bakony Harckiképző Központ támogatásával július 8-án harminc diák kezdte meg a táborozást.

1596721586

Együtt szolgáltak, együtt ünnepeltek

2019. július 15. 8:11

A 44. tarackos tüzérosztály (MN 9391) hadrendből történt kivonásának 60., a 145. önálló harckocsidandár (MN 7038) és az 53. gépesített lövészezred (MN 6671) felszámolásának 30., valamint az MH Alföldi Kiképző Központ – egyben a helyőrség – megszűnésének 15. évfordulójára emlékeztek július 13-án, a Szabadszálláson egykor szolgált katonák és polgári alkalmazottak.

1596064571

A holokauszt áldozataira emlékeztek Csepelen

2019. július 14. 15:53

Több budapesti temetőben is megemlékezéseket tartottak a holokauszt áldozatai előtt fejet hajtva július 14-én, vasárnap. A csepeli izraelita sírkertben Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi emlékezett meg a dél-pesti városrészről elhurcolt zsidó lakosokról.

1596064563

Névadójukra emlékeztek

2019. július 13. 16:00

Koszorúzással és emléktábla avatással emlékeztek meg névadójukról a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái, július 13-án, szombaton, Tiszabecsen.

1596064560

Már Keszthelyen is működik toborzóiroda

2019. július 13. 13:36

Toborzóirodát adtak át ünnepélyes keretek között Keszthelyen, július 13-án. Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese azt mondta: a város nagy segítséget nyújtott ezzel a haderőnek. A megnyitón írta alá szerződését Kalotsa Gergely, az első keszthelyi önkéntes tartalékos.