Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egységben az egészség

Szöveg: Snoj Péter |  2013. október 1. 7:33

Vigorous Warrior 2013 névvel rendezett többnemzeti gyakorlatot a budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ a németországi feldkircheni katonai támaszponton. A csaknem kéthetes gyakorlat – amelyen 11 nemzet csaknem 600 katonája vett részt – szeptember 25-én ért véget.

A Vigorous Warrior, vagyis az „életerős harcos"  elnevezésű gyakorlat célja az volt, hogy a részt vevő NATO-tagállamok egészségügyi katonái gyakorolhassák, miként tudnak együtt dolgozni egy-egy feladat végrehajtása során. Akár úgy is, hogy az országok által összeállított tábori kórház minden részlegét más-más nemzetiségű katonák üzemeltetik.

A németországi gyakorlaton egy ROLE-2 szintű egészségügyi ellátó központot működtettek a részt vevő nemzetek szakemberei. A katona-egészségügyben ROLE-1-től 4-ig osztályozzák a harctéri sebesültek kezelési és ellátási képességeit. Amíg az egyes szint az életmentésre alkalmas harctéri ellátóhelyet jelenti, addig a ROLE-2 szintű egység már olyan létesítmény, ahol az életmentésen túl sebészeti beavatkozásokra és egyéb vizsgálatokra − például CT-, röntgen- −, illetve fogászati kezelésre is lehetőség van.

1595960736

A VW 2013 gyakorlatra a kórházi sátrakat és konténerelemeket a házigazda német Bundeswehr és a holland Koninklijke Landmacht biztosította. Mindezt speciális részlegek − például az olaszok által működtetett, biológiai és vegyi fegyverekkel fertőzött betegek ellátását biztosító sátorlabor − egészítették ki. Az egészségügyi ellátó központhoz tartozó három helikopter − két német UH−1 Huey és egy amerikai UH−60 Black Hawk − szinte megállás nélkül mozgott a gyakorlat helyszínei és a ROLE 2-es kórház között.

„Öt ország katonái vesznek részt a kórház munkájában, a vezető nemzetként tevékenykedő németek mellett hollandok, csehek olaszok és magyarok. Mi egy sebészcsoporttal érkeztünk" – mondta el a helyszínen honlapunknak dr. Várhelyi Levente orvos alezredes, a ROLE-2 szintű kórház klinikai igazgatója.

A magyar egészségügyi szakemberek számára már-már rutinnak számít a mentőegységekkel érkező sebesültek átvétele és kezelése, hiszen mindegyikük megjárta Afganisztánt, sokuk több váltásban is szolgált a Mazar-e Sharif-i ROLE-2 szintű tábori kórházban. Várhelyi doktor például négy alkalommal teljesített fél-féléves missziót az ázsiai országban. „Az itteni kórházon belül az ellátás menete kifogástalan, megállná a helyét a műveleti területen is" – emelte ki.

1595960736

Ahogy az alezredes fogalmazott: egy gyakorlaton a harctérivel megegyező stressz-szint ugyan nem érhető el, a szervezők azonban gondoskodtak arról, hogy senki ne vegye félvállról a feladatát; a mentőautókkal és a helikopterekkel egymás után érkeztek a különböző típusú és fokú „sérültek". Sebeik igencsak élethűnek tűntek, nyílt törést, leszakadt végtagot, megégett testrészeket, borzalmas fejsérülést egyaránt láthattunk…

Az önkéntes „sebesültek" mellett úgynevezett „manökeneket"  is alkalmaztak a gyakorlat rendezői. Ezeknek az emberekre megszólalásig hasonlító tesztbábuknak az életfunkcióit egy kezelő szakember a táblagépekhez hasonló kézi egységgel tudta szabályozni, így ha a mentőalegységek vagy az orvosok elrontottak valamit, a beteg állapota romlott, a szakszerű kezelés következtében pedig javultak az életfunkciói.

1595960736

„Orvosaink műveleti területen gyűjtött tapasztalatait tudjuk most felhasználni. Ugyanakkor azt is megismerhetjük, hogy miként működik egy nagy műveletnél a ROLE-2 szintű kórház" – összegezte a gyakorlatot és a magyar szerepvállalás fontosságát Szabó István mérnök dandártábornok, az MH Egészségügyi Központ megbízott parancsnoka.

A Magyar Honvédség egészségügyi főnöke, prof. dr. Grósz Andor orvos dandártábornok hozzátette: „Lehet bármilyen jó szakember valaki kórházi körülmények között, az csak egy alap a műveleti területen folyó munka számára. A mi szakembereink több külföldi misszióban kipróbálták magukat, és bármilyen körülmények között megállják a helyüket."

1595960737

Fotó: a szerző felvételei